A Lét (Sat, szanszkit: सत्) csodái

Otthon voltam pár napot. Dunafalván. A nővéremnél voltam látogatóba. 

Most olyan más volt minden, annyira másként éltem meg az ottlétet. Kívül semmi nem változott, és mégis, mintha egy másik  dimenzióba érkeztem volna meg...

A gazdag ősz megérlelte gyümölcseit. Kati megkért leszüretelném-e az almát.  Örömmel vállaltam. Kitudja milyen régen nem csináltam már ilyent. Élveztem a gyümölcs illatát, ízét. Az alma csutkáit látva Kati meg is jegyezte, hogy fütyültetnie kellett volna engem. Tudjátok, mint, ahogy Nyilas Misinek a Légy jó mindhalálig-ban.  

Különös szeretettel szedtem a kisebbik fát, ami még az anyu kertjéből való.

Magoncként hozta nővérem ide, ebbe az udvarba és kedvenc almafajtám az aranyló golden terem rajta. Nem csak azért szeretem ezt, mert jó édes, szemben a másik, gyakoribb fajtával a savanykás jonatánnal, hanem, mert számomra ez volt az Aranyalmafa. Az egyik legkedvesebb mesekönyvemből, Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi-ből.  Ezen a fán ült és énekekelt a bülbül*, éjszakai mesélésre hívva Seherezádét.

A szüret közben kicsit meg volt szólítva  gyermeki énem...

Még nagyon melegek a nappalok, így estefelé vittük ki nővérem kis szálkásszőrű tacsiját a Duna partra. Had futkosson szabadon! Itt legfeljebb egy két vadkacsát és sirályt zavar. Meg a vakondtúrásokat. 

A part homokjában szarvas és őz nyomokat láttunk. Éjjel  ide jönnek  le inni a közeli Papkerterdőből. 
Erről emlékem bukkant elő. Amikor kis tizenéves gyermekként apunál voltam ebben az erdőben, vízért küldött egy közeli tanyánál lévő kúthoz. A két fehér üveget a gémeskútból megtöltöttem friss, hideg vízzel. Ahogy az egyenetlen töltésen bicikliztem, össze-össze koccant a két üveg a szatyorban. Egy nagyobb gödör után egyszercsak pukkanás hallatszott. Eltört, szerencsére csak az egyik üveg. Megszeppenve érkeztem vissza apámhoz, aki megvigasztalt, hogy nem olyan egyszerű biciklivel tele üvegeket szállítani.

Szeptember van. Szarvasbőgés ideje.

Megvártuk nővéremmel a sötétedést és autóval indultunk Tiser erdő közelébe. Párzási- és vadász szezon van. Ezt tudva megálltunk Kútsebes után. A bikák hangja kilóméterekre száll. Mögöttünk Papfejszebokra, jobbra Tiser.

Fél tíz felé hallottuk meg az első bőgést. 

Egy bika hangja uralta a teret. Messziről, a falutól följebb a Duna mellől hallatszott. Mi maradtunk, és innen hallgattuk, erről az alig fényszennyezet helyről, miközben bámultuk a csillagokat.  

A Perseidák meteorraj még aktív. A hullócsillagokat látva belesuttogtam az éjszakába a kívánságaimat.. 

Másnap este megint kimentünk szarvasbőgésre. Most a töltésen le dél felé mentünk. Elhagyva a falut, megálltunk a kiserdő mellett. 

Újhold volt. Az erdő csendjében és sötétjében csak halkan beszélgettünk. - Milyen győnyörűen látszik a Tejút! Látod ott rajta az a Hattyú. És csak csodáltam a többit is, a ragyogó Göncölt, a Delfint, a Corona Boreálist, és a már lemenőben lévő Oroszlánt. A nővéremnek ez nem olyan csoda. Ő mindig ilyen tisztán láthatja a csillagokat. 

A csendben váratlanul rémisztő hangosan szólt egy kuvik hangja az erdő felett. Összerázkódtam.

Kati szólt, - gyere, szentjánosbogarak. A hosszú fűben itt-ott felvillanva pislákolt még egy-két szentjánosbogár. Öröm volt látni őket! Régi emlékeket csaltak elő.

Tíz óra volt, mikor haza indultunk. Ezen az estén elmaradt a bőgés.

Otthon aztán már hálóruhában, bebugyolálva magamat egy meleg plédbe, kiültem a teraszra. 

Mintegy varázsütésre megszólalt egy bika.  Magam elé képzelve királyi fenségét, még hallgattam egy ideig, majd aludni mentem.

4 óra körül felébredtem. Ha már felébredtem, fel is keltem. Kimentem.  

A leereszkedett hajnali égbolton megjelenő Orion és Szíriusz ámulatbaejtő látványa fogadott. Tőle jobbra a Bika a Plejádokkal, balra pedig Pollux és Castor fényeskedett az Ikrekben. A szarvasbőgés egészen közelről még most is szólt. 

Fáztam. Bementem, de már nem aludtam vissza. Meditáltam, hallgattam az ébredő madarak halk, majd egyre bátrabban szóló énekét. Hat órakor ismét kimentem. Most a madarakkal együtt a Napot köszönthettem, ahogy a hatalmas nyárfák között előbújt narancsszínű ruhájában a keleti égbolton.

Megtelt a lelkem ezekkel az igazi csodákkal... 

Mégis miért volt most annyira más minden? 

Közeleg a szülinapom. Olyan szépen idéződtek meg szüleim. Anyám, aki egy igazi Demeter volt, az őszi kert bőségével és magával a születésemmel. Apu az erdővel, a természet gyógyító zöldjével, annak erejével. 

Puhán körbeölelték  lényemet.

Mit is kívánhatnék születésnapomra mást, mint amit érdemlek. A legtöbbet! 

A Lét Urának kegyét.

Namaste,

*bülbül a perzsa bulbul török kiejtése, mely  csodás hangú madarat, fülemülét jelent.

P.S. 

Vad Írisz

Ezzel az esszenciával a befejezetlenség és az elkülönlés érzése feloldódik, és átalakul a természettel való egység tudatává, - hogy alkotó átalakulásunk felé haladva bízzunk a természet erőinek támogatásában.

Jóllétünk titka

Vasalom az Indiában vett lehelet-könnyű, üde-zöld ruhámat. Holnap ebben megyek dolgozni.

Miközben vasalom, emlékképek villannak fel az ottlétemről. Arról, hogy mennyire kapcsolódtam azon a földön a gyökereimmel, főként édesanyámmal. 

Talán ez nem is véletlen, ugyanis India földjét az indiaiak India Anyának hívják és úgy is éreznek iránta, mint egy tápláló, szerető anyára. India visszavitt engem a gyermekkor ártatlan, békés világába.

Mondják, hogy utazásaink során találkozhatunk elvesztett lélekrészeinkkel, majd azzal kiegészülve megindul egy gyógyulási folyamatunk, ami innentől kezdve inkább belső - mintsem külső utazás. 

Tehát jó tudni, hogy az öntudatosodáshoz, az ébredéshez, gyógyuláshoz hozzásegíthet valamilyen helyszín. Egy helyszín, ami hív bennünket. 

Aztán a napokban olvasott könyv jut eszembe, a Lélekvisszahívás. Épp erről szól. A lélek elvesztéséről, megtalálásáról,  majd személyiségünkbe való integrálásáról.

Már eleve a születésünkkel és különféle vélt, vagy valós tragédiák miatt elszakadtunk önmagunktól, természetünktől, a természettől. Lélekvesztettek, elidegenedettek lettünk. 

A lélekrész hiánynak, az egységből való kiesettségünknek számtalan testi és lelki tünete lehet, mint például a fizikai betegségekre való fogékonyság, vagy és depresszió.

Az egyik legnagyobb segítséget az egységbe való visszatéréshez a természet adja. A növények, az állatok, a kristályok, a föld, a víz, a tűz, a levegő, az éter...  

Ne feledjük,  a jóllét adja jólétünket... 

"Beszélhetsz a természet bármely részéhez kedved szerint. Lehetsz egy folyó, az óceán, vagy bármilyen víz partján, ülhetsz a szikla tetején, vagy sétálhatsz bárhol, kapcsolatba léphetsz az elemekkel. A természetnek ezek az aspektusai már nagyon régóta velünk vannak. Hatalmas bölcsességet osztanak meg velünk, nem csak önmagunkkal, hanem azzal kapcsolatban is, hogy miként tudjuk elősegíteni a Föld gyógyulását.

Ha lelkeddel valóban jelen vagy a testedben, nem helyezheted a pénzt az Élet fölé. Jelentős mértékben a lélekvesztés az okozója a napjainkban tapasztalható magatartásnak, amely már nem tiszteli az élet szépségét és jelentőségét.

Az, hogy egyáltalán megteremtettünk, nem egyezett a kozmikus ünneplés dinamikájával.

Ünnepléssé és nagylelkűséggé kell válnunk, ha öntudatra ébredünk. Mert mi az ember?

Az ember egy tér, egy nyílás, egy lehetőség, amely által az Univerzum ünnepli létezését."

Forrás: Sandra Ingerman; Lélekvisszahívás

Namaste

Létezés

Te nem véletlenül vagy itt. A létnek szüksége van rád. Nélküled a létből hiányozna valami, amit senki más nem képes pótolni.

 Ez ad neked méltóságot, az egész lét hiányolna, ha nem lennél itt. A csillagok, a Nap, a Hold, a fák, a madarak, a Föld - a világon minden érezné, hogy valahol egy pici vákuum van, és ezt az űrt rajtad kívül senki más nem töltheti be. 

Az, hogy a léthez tartozol, és hogy a lét szeret téged, hihetetlen örömöt, megelégedettséget ad.                                                                                                                             Amint megtisztulsz, látod, hogy minden irányból csak hatalmas szeretet árad feléd.                                                                                                                                                                                                                                                                                       Osho

Mit jelent nekem a jóga

Mottó:"A Kundalini minden ember személyes édesanyja, aki szereti gyermekét és alig várja, hogy megadhassa neki a második születést." Shri Mataji

A tantra (a jógával karöltve) egy olyan holisztikus rendszer, melyben a Világegyetem, a Teremtés két aspektusa, a tudat és az energia, a férfi és a női energiák harmóniája az ember lényében helyre áll, a tudat elkezdi irányítani az energiát.
Ez az Isteni, teremtett rend az Univerzumban és ezért, az ember természetes alapállapota is ez.

Ez a Paradicsomi tudatállapot, ahol szeretet, bőség, boldogság, kreativitás és isteni vezetettség áll fent.

És, hogy mit jelent nekem a jóga és a jógafilozófia?

Szvámi Véda Bhárati; A hatha jóga filozófiája című könyvéből idézek gondolatokat.

A tudatosság összes funkciója- agy, idegek, vágyak, szenvedélyek-, minden amik vagyunk, amit teszünk, aminek tudatában vagyunk,- gondolkodási és cselekvési folyamatok, tapasztalatok, az emlékek, ötletek, tehetség, szexualitás, béke, erőszak,- a kundalíni-erő működései.

A kundalíni jóga nagyon kifinomult, magasrendű jóga, ahol nem kell a testet mozgatni. Ez az energia nem csak a létezés, a szat, hanem a csit, a tudatosság, éberség, isteni sugár a gerincben.



...Az étel mindig csak egy tárgy marad, amíg az étel ajándékának hálás elfogadását figyelmen kívül hagyjuk...

...Én inkább lennék olyan ember, aki húst eszik és megosztja másokkal, mint vegetáriánus, aki remeteként élve nem osztja meg táplálékát másokkal legalább elméjében...

... mi a zuhanyozás? ...megmártózás az ősi kozmikus óceánban, Jézus keresztelése a Jordán folyóban, a szennyeződés eltávolításának cselekedete a testről és az elméből.
Ha ez az attitűd nincs jelen, elmarad az átfogó pszichológiai hatás, ...mert elpusztítottuk az ősi görög kultúrát, mert megszakítottuk a kapcsolatot az egyéni és a kozmikus elme között és ezek a kulturális gyilkosságok eredményezik, hogy a zuhanyozás csak a piszok és izzadság lemosása testünkről; ám elmarad a  lelki, spirituális, rituális megelégedettség, az elme megtisztítása, a gondolkodás megváltoztatása.

Namaste 

Hazatérés

...Erős és gyors ébredésen mentem keresztül. Lelkileg és fizikailag is nagyon megviselt a sok élmény mely ért a folyamat során.
A tudattalan gyógyító szándékkal generált.
Feljöttek a tudatalattimból régi elnyomott érzések, tapasztalatok. Hol a földelés, pl. erdei séta, kertészkedés, hol pedig a meditáció segített átjutni nehéz napokon.

Tudatszintemnek megfelelően szólítottak meg cikkek, események, tanfolyamok.
Így ismerkedtem meg az indigó és kristály léttel, valamint a felemelkedési tünetekkel, melyeket évek óta én is produkáltam.  http://espavo.hu/kozosseg/blogbejegyzes/10542

Idővel behunyt szemem mögött többé már nem sötétség fogadott. Az Egy-gyé válás Lényemmel Fényt és Csendet eredményezett.
Valami mély benső hála és tisztelet ébredt bennem az iránt, Aki Vagyok.

Ha nehézségeid vannak az Úton, hallgass lélekemelő zenét, ami kiragad a sárból.
Robert Coxon zenéje épp ilyen. Ajánlom szeretettel.
https://www.youtube.com/watch?v=N1fvPyMeGwY&list=RDN1fvPyMeGwY#t=132


Namaste

Ártatlanság

"A létben senki sem felsőbbrendű, és senki sem alsóbbrendű. A fűszál és a csillag tökéletesen egyenlők...

...Az ártatlan ember az, aki lemondott a küzdelemről; aki többé nem akar felsőbbrendű lenni; aki már nem akarja megmutatni, bebizonyítani, hogy ő nem akárki; aki olyan lett, mint egy rózsaszál, vagy mint egy lótuszlevélen ülő harmatcsepp; aki a végtelen részévé vált; aki eggyé olvadt, eggyé vált az óceánnal, és most már maga is csak egy hullám; akinek fogalma sincs arról, hogy mi az az"én".

                            Az "én" eltűnése az ártatlanság."                  

                                                               Osho                                                   

                                                                    

Holly Sierra festménye

                                                                                                                                                                                                          

                                       

                                                                                       

Édesanyám

Mielőtt elindulunk az inkarnálódás útján, kiválasztjuk a számunkra legerőteljesebb lelki fejlődést adó földi családunkat. Nem tudunk rosszul választani, Őrangyalunk fogja a kezünket.

Egy nagyon odaadó édesanyát választottam magamnak.

Sorolhatnám a négy gyerek mellett átvirrasztott éjszakáit, az évekig tartó pelenka mosást és a folyamatos 24 órás "ügyeletét", aggodalmas perceket, mégis inkább hagyom felvillanni emlékképeimet.

Azt mondják nagyon meghatározó az emberre az első önálló cselekedete amire visszaemlékezik. A következő eset bizonyára az Ő emlékeiben is mélyen megmaradt. Hazaszöktem az oviból; nővérem már iskolába járt és én szeretettelenül, egyedül éreztem magam az óvodában; tetézve a bajt elbújtam otthon a málnabokorban, gondolom csak azért, nehogy visszavigyenek.

Mikor már nagyobbacska voltam, tavasszal énekszó mellett veteményeztünk és megmaradt bennem a közös nyári befőzések öröme, a játékos őszi betakarítások fáradsága.

Neki köszönhetem a csillagos eget, hogy ismerem a Fiastyúkot és a Göncölszekeret. Még ma is felhívjuk egymást télen, hogy - nézz fel, ma gyönyörű az Orion-, vagy, ha együtt vagyunk nyáron  a nem fényszennyezett falvai égbolton bámuljuk csillagok miriádjait.

Vajon emlékszik-e Ő is arra a konyhafestésre, mikor a bordűr sablont mi magunk vágtuk ki, majd a gyönyörű cseresznyéket egyenként festettük a falra; hogy megtanított ruhát felvarrni és szállítás előtt az utolsó öltéseket néha én végeztem a megvarrt ruhán? Ott tüsténkedtem mellette az esti vasalásokkor, mikor még sparhelten melegedő vasalóval vasaltunk.

Téli reggeleken mire felkeltünk, már meleget teremtett a lakásban és frissen fejt tej, vagy forró tea várt bennünket.

Eszembe jutnak meghitt karácsonyestéink. A színes szalagokból ragasztott girlanddal és angyalhajjal díszített fa és a felejthetetlen ízű karácsonyi likőrje.

A tavaszok húsvétjai, ahol mindegyikünknek külön szakajtóba rejtette az ajándékot; az óriási piros cukordrazsénak különösen örültem, mert kirúzsozhattam vele a számat; és hogy megtaláljuk, bejártuk érte az egész udvart, a pajtát és a kertet.

Él-e még emlékezetében, hogy ha oly ritkán elutazott, megérkezésekor a máig kedvencem gesztenyeszívek kerültek elő a táskájából?

Aztán ott voltak a születésnapi tortameglepetései. Ha néha "szalonnásra" is sikerült a piskóta az akkor is az Ő szülinapi tortája volt. Talán csak az Égben számolták, hogy hányat sütött nekünk összesen.

Neki köszönhetően tudom mi az áhitat. Neves alkalmakkor Ő énekelte a bólyi templomban barátnőjével az Ave Mariát. Gyönyörűen.

Felnőttünk.

Emlékszem ölelésére, mikor már nagy pocakkal, szülésem előtt utoljára találkoztunk. Benne volt abban az ölelésben minden.

Anyai Létében van valami megfogalmazhatatlan plusz.

Talán valakinek túlzónak tűnhetnek alábbi gondolataim, de egy cseppet sem azok, mert nagyon is szükségünk van kapaszkodókra, hogy meg tudjuk őrizni Önmagunkat ebben az elidegenedett, külső, belső harcoktól terhes világban.

Azonkívül tudom, hogy van egy új, az úgynevezett indigó, kristály nemzedék, akik magasabb tudattal élnek, látják, érzékelik a fátyol túloldalán történteket. Tudják, hogy több a Világ a Földön látottaktól.

A spiritualitás alatt én azt értem, hogy felismerem, érzem és hagyom életemben egy magasabb, szeretetteljes erő megnyilatkozását.

Nem vagyok templomba járó, mert hitem meghaladta a templomok Kő Falait, de mégis legmegrendítőbb spirituális élményem a pestlőrinci Szent Margit plébánián történt; kezemben egy szál fehér gyertyával és ostyával a számban; egy húsvétnak szombatján.

Valaki megfogta kezemet...

A szimbólumok az évszázadok során erőteljes jelentéssel, imákkal, energiákkal töltődnek fel. Amikor kapcsolatba lépünk egy szent szimbólummal, hellyel, az őt képviselő erőnek, bölcsességnek az áramába kerülünk.

Nem kerestem tudatosan a Mária-tisztelet kegyhelyeit. Egyszerűen benne voltak az életemben, utazásaimban és csak visszatekintve látom, hogy ez az erő mennyire áthatotta az életemet.

Édesanyám Mária-lány. A Mária-lányokat dec. 8-án szentelték fel a Szeplőtelen Szűz napján. Másként úgy nevezték őket, a Szeretet leányai.

Kicsi lányként sokat voltam Bólyban; édesanyám szülőhelyén, ómamámnál, Emma tántimnál, akik maguk is Mária-lányok voltak; ahol irgalmas nővérek tanítottak egykor és erős Mária-kultusz volt és van a mai napig.

Nagyanyámék többször elvittek a Bóly közeli Máriagyűdre. 

A sziget- ahol éltem- és Bácska ismert kegyhelye Vodica, Máriakönnye. 

A budapesti Mátyás-templomot, hivatalos nevén Budavári Nagyboldogasszony-templomot budai séták, valamint karácsonyi koncertek során többször látogattam. A magyaroknak Nagyboldogasszony a védőszentje és országunkat Szent István király neki ajánlotta fel. Ezért hazánk Regnum Marianum, azaz Mária országa. 

Máriabesnyőre és a pilisi Mária útra is elvitt utam kirándulásaink alkalmával. 

Az erdélyi Csíksomlyó mára össznemzeti zarándokhelyünkké vált, ahol pünkösdkor találkozik a világ magyarsága.  

Máriazellbe egyszer túrázás, majd síelés alkalmával jutottam el.

Egy olasz körutazás során jártam Rómában a Santa Maria Maggore bazilikában és eljutottam Syracusába is, mikor Szicíliában jártam.

A szelek szárnyán vitorlással jutottam el a festői szépségű Kotori-öbölben lévő Perast melletti Szirti Madonna kegyhelyre.

És egy "véletlen" vitt el Medjugorjéba. Egy adriai nyaralásból hazafelé a mostári Öreg hidat készültünk megnézni. Barátaink a tengerparton elakadtak, mi pedig már a bosnyák határra érkeztünk. Volt egy plusz óránk.

Valaki megfogta kezemet...

Ez a vers  közvetlen hazaérkezésem után született. 

                 

                                                                      Anyám

                                               

                  

  Már felnőtt voltam akkor, talán,

 Mikor húsvét szombatján

   Ő megfogta kezemet

     És a templomba vezetett.

     Ekkor megéltem az Eucharisztiát,

      Mely megváltotta életem sorát.

  Megértettem, mit jelent Új Embernek lenni, 

Saulusi útról Paulusira térni.

 Vakból lassan látóvá lettem,

 Keserűnek vélt sorsomat megértettem.

Életem viharai lassan elcsitultak,

 Helyette kaptam Isteni nyugalmat.

 Hogy lehozzam az Ég azúrkékjét,

  Vele megtestesítve idelenn a békét.

    Bizton tudtam, lámpás gyúlt bennem,

     Azután, hogy Medjugorjéba mentem.

       Megérkeztem liturgia közbe'

            Üzenetét hallám mindenfelől:

      Pace!  Pace!  Pace!

                                                                     

Egyre inkább megérint az anyaság, a kegyeletteljes szeretet, az általa elérhető belső béke.

A jógaórákat mindig ezzel a mantrával és fohásszal zárom: Om, Shanti, béke legyen!
Tudom, ekkor velünk van Mária, a Béke Királynője.

http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ria-kegyhelyek