Ma később keltem a megszokottnál. Éjjel egy körül felébredtem. Nem törtem a fejem semmin, csak voltam, valahol az álom és az ébrenlét határán. Egységben, szinte csak lebegtem órákig. A hajnal hozta meg az alvást, így egy órával később, csak hétkor kezdtem a napi siddha jóga gyakorlásomat.
Aztán a megszokott reggeli tea után előkészítettem az ebédet, a karfiolos zöldséglevest és a rakott karfiolt. Míg a leves főtt, a kertben voltam. Meglocsoltam a virágokat, élveztem szépségüket és a ragyogó napsütést. A rézvirágok már kezdenek elnyílni, de még így is örömmel tölt el sokszínűségük.
Közöttük kidugta fejét a bimbózó tubarózsa. Ősszel kaptam egy asszonytól a gumóit, el is dugtam tavasszal, ahogy mondta, a fagyok elmúltával. Egész nyáron vártam nyílását. Nyár elején még sehol sem volt. Ekkor kiástam megnézni mi van vele. Arra gondoltam, hogy a vakond, vagy valami megette, vagy a járatába esett, túl mélyre, azért nem hajt ki.
Aztán a megszokott reggeli tea után előkészítettem az ebédet, a karfiolos zöldséglevest és a rakott karfiolt. Míg a leves főtt, a kertben voltam. Meglocsoltam a virágokat, élveztem szépségüket és a ragyogó napsütést. A rézvirágok már kezdenek elnyílni, de még így is örömmel tölt el sokszínűségük.
Közöttük kidugta fejét a bimbózó tubarózsa. Ősszel kaptam egy asszonytól a gumóit, el is dugtam tavasszal, ahogy mondta, a fagyok elmúltával. Egész nyáron vártam nyílását. Nyár elején még sehol sem volt. Ekkor kiástam megnézni mi van vele. Arra gondoltam, hogy a vakond, vagy valami megette, vagy a járatába esett, túl mélyre, azért nem hajt ki.
De ott volt! Ő tudta a természet törvényét.
Az, hogy megbontottam fészkét, szerencsére nem ártott neki, végül kihajtott. (Tudjuk, hogyan nő az a mag, amelyiket türelmetlenségünkben naponta kiveszünk a földből, hogy megnézzük mennyit nőt, ahelyett, hogy a természetben bízva sorsára hagynánk :).) Szóval erősen bimbózik. Csináltam kicsit nagyobb teret neki tegnap, kihúzgáltam egy pár cíniát körülötte.
Az, hogy megbontottam fészkét, szerencsére nem ártott neki, végül kihajtott. (Tudjuk, hogyan nő az a mag, amelyiket türelmetlenségünkben naponta kiveszünk a földből, hogy megnézzük mennyit nőt, ahelyett, hogy a természetben bízva sorsára hagynánk :).) Szóval erősen bimbózik. Csináltam kicsit nagyobb teret neki tegnap, kihúzgáltam egy pár cíniát körülötte.
Ahogy ma locsoltam, formájáról, hosszú, felnyúló száráról, és különlegességéről egy régi emlék jutott az eszembe és igencsak megmosolyogtatott.
Dórival a csellista Péter Zeneakadémiai diploma hangversenyére és, az azt követő partijára készültünk.
Igen-igen, - egyeztünk meg,- illik virágot vinni, de olyant, ami egyszerűségében különleges, és csak egy szálat.
A hangverseny napján útközben beugrottunk a már előre kiválasztott és megrendelt virágért. Bementünk a boltba, és mondtuk az eladónak, hogy jöttünk a rendelt; - itt egymásra néztünk, mert nem jutott eszünkbe a virág neve, - majd azt mondtam, - a kuszkuszért, - (rémlett, hogy valami keleties neve van).
A virágos kisasszony nagyra nyitotta a szemeit, majd szinte nevetve mondta, - ja!, a kurkumáért, a sziámi tulipánért jöttek!
A virágos kisasszony nagyra nyitotta a szemeit, majd szinte nevetve mondta, - ja!, a kurkumáért, a sziámi tulipánért jöttek!
S, ha már a kurkumánál tartunk, megosztok veletek egy régebbi írásomat, amelyben megtaláljátok a kurkumával készült aranytej, angol nevén golden milk, vagy turmelic milk receptjét.
Rendkívül hasznos mindkét recept, különös tekintettel az egyre inkább hűlő napokra. Szeretettel.
Namaste
