A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mária. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mária. Összes bejegyzés megjelenítése

szerda, december 06, 2017

NŐVÉR

 Mottó: "Hagyományainkat nem őrizni kell, mert az nem rab, és nem ápolni, mert az nem beteg, a hagyományainkat élni kell!"    Sebő Ferenc                                                                                                                                                 

Telihold van. 
Éppen egy hold hónapja, hogy Bernád Ilona előadásán voltam. Erről a saját szavait idézem: "10 -17 óra között a természetes szülés- születésről tartok tanfolyamot Budapesten. A támasztóasszony és asszonysegítő képző, és az élethez szükséges tudás fiatal lányoknak, asszonyoknak, férfiaknak, anyáknak, apáknak, nagyszülőknek, akik el kellene meséljék unokáiknak, és mindenkinek, hogy tudják, érezzék, amiben a régiek biztosak voltak: a magzatgyermek meg tud születni, a nők tudnak szülni. Sok száz asszony tapasztalatát mondom el a Kárpát-medencéből, Moldvából, akik megtapasztalták a szülés hormonkoktéljának csodáit, a módosult tudatállapotot, a természet, a női test erejét, tudását, a szülés igazi természetét, Nagyboldogasszonyunk védelmét, áldását, az asszonyközösség segítségét, s az életadás, gyermekáldás csodáját.
Általam, a Kárpát-hegyekben szedett és termesztett gyógynövényteával várlak.
A felelősségteljes életadás, szülővé válás nemcsak egyéni feladat, hanem közösségünkké, társadalmunké is. 
Szeretettel várlak."

Késztetést éreztem elmenni. Egyrészt, mert érdekel népi kultúránk, a hagyományaink, amit élni kell nem pedig őrizni és ápolni, ahogy mottóm is mondja. 
Másrészt, mert egy "szinte" felkérést kaptam a lányomtól, aki egy beszélgetés alkalmával azt mondta, úgy érzi, hogy én, az édesanyja vagyok az, akit szívesen látna majd a szülőágya mellett, mert nehéz helyzetekben tőlem kap és érez nyugtató, támogató erőt. 
Kell-e ennél nagyobb bizalom...? 

Pár éve röviden, valahogy így fogalmaztam meg a lányommal, Dorkával való viszonyomat: mikor a szülőszobában vajúdtam, nem gondoltam még, hogy a lányommal egyben életet adok egy barátnőmnek is. Ma már tudom, ha kell, anya és lánya egyben barátnői is egymásnak...

Ahogy érett a kapcsolatunk, változott világlátásunk, bátran módosítom a barátnői státuszt a nővér státuszra. 
Ugye érezni, micsoda minőségi különbség van egy barátnő és egy nővér között. NŐ-VÉR.
Vajon van-e még egy nyelv ahol ennyire kifejező a szó valódi jelentése? 


Hadd írjak le, egy pár dolgot amit Ilona előadásából én a legfontosabbnak tartok!
(Természetesen egy egészséges kismama és magzat esetéről van szó.)

Először is a nők tudnak szülni! Ezért teljesen indokolatlan a mára szinte divattá lett császározás.
A szülést nem kell megindítani, mert az megtörténik magától.
A  vajúdás alatt olyan fájdalomcsillapító hormonok, endorfin szabadul fel a kismamában, melyek a születendő gyermek későbbi életére is kihatnak, erősítik őt. A szülőcsatornában, az "Aranykapu"-ban  a koponyát ért préseléstől a magzatban olyan hormonok szabadulnak fel, melyek befolyásolják, erősítik immunrendszerét, intelligenciáját, fájdalomtűrő képességét, ezáltal  az életképességét. 
Szülés alatt, és az azt követő percekben alakul ki az anyához való kötődés.
Nem lehet behatárolni, hogy milyen idősen szülhet egy nő. Azt a belső hangja mondja meg. Ha termékeny, ha megfogan, akkor képes szülni. Ma egyre kitolódik ez a kor.
A kismamát szüléskor az anyák, nagyanyák és támogatóasszonyok vették közre.
Nagyon fontos a hat hét gyermekágy kifekvése.

Ilona beszélt a szülés szakralitásáról is. 
A vajúdás alatt valaki meghal bennünk, és mi nők  megszületünk az anyaságra. 
Már hetekkel szülés előtt az asszonyok imádkoztak Babba Máriához, Boldogasszonyhoz.
Úgy tartották a régieink, hogy ha feljön a magzat csillaga, azt megérzi a koponyáján keresztül, majd olyan rezgéseket bocsájt ki, ami az édesanyában beindítja a szülést.
Eleink az újszülöttet felmutatták a Napnak.
A születést áldásnak, bőségnek tartották.
Úgy tartották, hogy a Nap népe a magyarság besárgul születéskor és halálkor...
Őseink hite szerint a kilenc asszony szertartása világváltozást hozó szertartás volt. 

Éppen kilencen voltunk. Körbeálltunk. Megfogtuk egymás kezét, (bal kéz felfelé néz, befogadó, jobb kéz lefelé, adó) jókívánságaink elmondása után áldásért imádkoztunk Boldogasszonyunkhoz.
Ezután elköszöntünk  egymástól.

Már besötétedett. Sétálva elindultam az úton. Kiérve a házak öleléséből, felnéztem az égre. 
Ezüstös-kék fényével  ragyogott rám a telihold.*




A nők örök kapcsolatáról, a nővérségről. Szerintem éppen ide illik. 

*A Hold, mint szimbólum az égi világ kapuja. Legfőbb üzenete, hogy foglalkozzunk lényünk női oldalával, mely jelenti a termékenységet, az intuíciót, a lelki életet, a reményt.

vasárnap, május 03, 2015

Édesanyám



Mielőtt elindulunk az inkarnálódás útján, kiválasztjuk a számunkra legerőteljesebb lelki fejlődést adó földi családunkat. Nem tudunk rosszul választani, Őrangyalunk fogja a kezünket.

Egy nagyon odaadó édesanyát választottam magamnak.
Sorolhatnám a négy gyerek mellett átvirrasztott éjszakáit, az évekig tartó pelenka mosást és a folyamatos 24 órás "ügyeletét", aggodalmas perceket, mégis inkább hagyom felvillanni emlékképeimet.

Azt mondják nagyon meghatározó az emberre az első önálló cselekedete amire visszaemlékezik. A következő eset bizonyára az Ő emlékeiben is mélyen megmaradt. Hazaszöktem az oviból; nővérem már iskolába járt és én szeretettelenül, egyedül éreztem magam az óvodában; tetézve a bajt elbújtam otthon a málnabokorban, gondolom csak azért, nehogy visszavigyenek.

Mikor már nagyobbacska voltam, tavasszal énekszó mellett veteményeztünk és megmaradt bennem a közös nyári befőzések öröme, a játékos őszi betakarítások fáradsága.

Neki köszönhetem a csillagos eget, hogy ismerem a Fiastyúkot és a Göncölszekeret. Még ma is felhívjuk egymást télen, hogy - nézz fel, ma gyönyörű az Orion-, vagy, ha együtt vagyunk nyáron  a nem fényszennyezett falvai égbolton bámuljuk csillagok miriádjait.

Vajon emlékszik-e Ő is arra a konyhafestésre, mikor a bordűr sablont mi magunk vágtuk ki, majd a gyönyörű cseresznyéket egyenként festettük a falra; hogy megtanított ruhát felvarrni és szállítás előtt az utolsó öltéseket néha én végeztem a megvarrt ruhán? Ott tüsténkedtem mellette az esti vasalásokkor, mikor még sparhelten melegedő vasalóval vasaltunk.
Téli reggeleken mire felkeltünk, már meleget teremtett a lakásban és frissen fejt tej, vagy forró tea várt bennünket.

Eszembe jutnak meghitt karácsonyestéink. A színes szalagokból ragasztott girlanddal és angyalhajjal díszített fa és a felejthetetlen ízű karácsonyi likőrje.
A tavaszok húsvétjai, ahol mindegyikünknek külön szakajtóba rejtette az ajándékot; az óriási piros cukordrazsénak különösen örültem, mert kirúzsozhattam vele a számat; és hogy megtaláljuk, bejártuk érte az egész udvart, a pajtát és a kertet.

Él-e még emlékezetében, hogy ha oly ritkán elutazott, megérkezésekor a máig kedvencem gesztenyeszívek kerültek elő a táskájából?
Aztán ott voltak a születésnapi tortameglepetései. Ha néha "szalonnásra" is sikerült a piskóta az akkor is az Ő szülinapi tortája volt. Talán csak az Égben számolták, hogy hányat sütött nekünk összesen.

Neki köszönhetően tudom mi az áhitat. Neves alkalmakkor Ő énekelte a bólyi templomban barátnőjével az Ave Mariát. Gyönyörűen.

Felnőttünk.
Emlékszem ölelésére, mikor már nagy pocakkal, szülésem előtt utoljára találkoztunk. Benne volt abban az ölelésben minden.

Anyai Létében van valami megfogalmazhatatlan plusz.
Talán valakinek túlzónak tűnhetnek alábbi gondolataim, de egy cseppet sem azok, mert nagyon is szükségünk van kapaszkodókra, hogy meg tudjuk őrizni Önmagunkat ebben az elidegenedett, külső, belső harcoktól terhes világban.
Azonkívül tudom, hogy van egy új, az úgynevezett indigó, kristály nemzedék, akik magasabb tudattal élnek, látják, érzékelik a fátyol túloldalán történteket. Tudják, hogy több a Világ a Földön látottaktól.

A spiritualitás alatt én azt értem, hogy felismerem, érzem és hagyom életemben egy magasabb, szeretetteljes erő megnyilatkozását.
Nem vagyok templomba járó, mert hitem meghaladta a templomok Kő Falait, de mégis legmegrendítőbb spirituális élményem a pestlőrinci Szent Margit plébánián történt; kezemben egy szál fehér gyertyával és ostyával a számban; egy húsvétnak szombatján.
Valaki megfogta kezemet...

A szimbólumok az évszázadok során erőteljes jelentéssel, imákkal, energiákkal töltődnek fel. Amikor kapcsolatba lépünk egy szent szimbólummal, hellyel, az őt képviselő erőnek, bölcsességnek az áramába kerülünk.

Nem kerestem tudatosan a Mária-tisztelet kegyhelyeit. Egyszerűen benne voltak az életemben, utazásaimban és csak visszatekintve látom, hogy ez az erő mennyire áthatotta az életemet.

Édesanyám Mária-lány. A Mária-lányokat dec. 8-án szentelték fel a Szeplőtelen Szűz napján. Másként úgy nevezték őket, a Szeretet leányai.
Kicsi lányként sokat voltam Bólyban; édesanyám szülőhelyén, ómamámnál, Emma tántimnál, akik maguk is Mária-lányok voltak; ahol irgalmas nővérek tanítottak egykor és erős Mária-kultusz volt és van a mai napig.
Nagyanyámék többször elvittek a Bóly közeli Máriagyűdre. 
A sziget- ahol éltem- és Bácska ismert kegyhelye Vodica, Máriakönnye. 
A budapesti Mátyás-templomot, hivatalos nevén Budavári Nagyboldogasszony-templomot budai séták, valamint karácsonyi koncertek során többször látogattam. A magyaroknak Nagyboldogasszony a védőszentje és országunkat Szent István király neki ajánlotta fel. Ezért hazánk Regnum Marianum, azaz Mária országa. 
Máriabesnyőre és a pilisi Mária útra is elvitt utam kirándulásaink alkalmával. 
Az erdélyi Csíksomlyó mára össznemzeti zarándokhelyünkké vált, ahol pünkösdkor találkozik a világ magyarsága.  
Máriazellbe egyszer túrázás, majd síelés alkalmával jutottam el.
Egy olasz körutazás során jártam Rómában a Santa Maria Maggore bazilikában és eljutottam Syracusába is, mikor Szicíliában jártam.
A szelek szárnyán vitorlással jutottam el a festői szépségű Kotori-öbölben lévő Perast melletti Szirti Madonna kegyhelyre.
És egy "véletlen" vitt el Medjugorjéba. Egy adriai nyaralásból hazafelé a mostári Öreg hidat készültünk megnézni. Barátaink a tengerparton elakadtak, mi pedig már a bosnyák határra érkeztünk. Volt egy plusz óránk.
Valaki megfogta kezemet...

Ez a vers  közvetlen hazaérkezésem után született. 
                 
                                                                      Anyám
                                               
                  
  Már felnőtt voltam akkor, talán,
 Mikor húsvét szombatján
   Ő megfogta kezemet
     És a templomba vezetett.
     Ekkor megéltem az Eucharisztiát,
      Mely megváltotta életem sorát.
  Megértettem, mit jelent Új Embernek lenni, 
Saulusi útról Paulusira térni.
 Vakból lassan látóvá lettem,
 Keserűnek vélt sorsomat megértettem.
Életem viharai lassan elcsitultak,
 Helyette kaptam Isteni nyugalmat.
 Hogy lehozzam az Ég azúrkékjét,
  Vele megtestesítve idelenn a békét.
    Bizton tudtam, lámpás gyúlt bennem,
     Azután, hogy Medjugorjéba mentem.
       Megérkeztem liturgia közbe'
            Üzenetét hallám mindenfelől:
      Pace!  Pace!  Pace!
                                                                     

Egyre inkább megérint az anyaság, a kegyeletteljes szeretet, az általa elérhető belső béke.
A jógaórákat mindig ezzel a mantrával és fohásszal zárom: Om, Shanti, béke legyen!
Tudom, ekkor velünk van Mária, a Béke Királynője.


kedd, szeptember 02, 2014

Bájoló

Már gyermekként is nagyon szerettem olvasni. Verseket is.

Ehhez hozzájárult, hogy édesanyám sokszor dalolt és mondott verseket nekünk. Anyám, aki Mária-lány volt, zárdába járt iskolába. Apácák nevelték. Úgy nevezték őket a Szeretet leányai...
Az apácák fontosnak tartották az egyházi és világi életre való nevelést egyaránt. Hogy egy leányból jó feleség és anya legyen, tanították őket házimunkára, varrni, kötni, horgolni, de emellett a szellemi nevelésükről sem feledkeztek meg. Színköröket szerveztek. Anyám gyönyörűen szavalt, énekelt, zenélt, így minden rendezvényen fellépett.
Sok-sok dalt és verset ismer ma is.


                              Édesanyám egykor

Nos, ebből adódóan nekem is sok kedvencem van.

A mai magyar kedvencem, mert magyarra szólt a meghívás, egy pár évvel ezelőtti, kedves nyári emlékemhez kötődik.

2011-et írtunk, a Vénusz bolygó erősítette (Vénusz Tranzit) a Föld nőies energiáit, a művészetekre, szépségre való nyitásunkat. Kundalíni jógázni mentünk föl a város fölé, egy sokemeletes ház tetőteraszára. Ám a természet megpróbált bennünket. Jött egy hirtelen szél, majd egy hatalmas felhőszakadás. Azért írom, hogy megpróbált, mert a lány, aki kiengedett a teraszára, egy zsebnyi lakásban élt és mi voltunk vagy 12-en. Hogy fogunk így jógázni? Mit kezdünk ezzel a helyzettel?
Nos, beültünk a szobába, gyertyát gyújtottunk. Néztük a fekete égen cikázó villámokat, halkan csevegtünk és csak vártunk.
Egyszer csak egyikünk elkezdett levetkőzni, majd lassan átlépett az alacsony ablakpárkányon vissza a tetőteraszra. Hang nélkül követtük. Kőrbe ölelkeztünk és csak voltunk. Néha fölnéztünk a fekete felhőkre, hagytuk hogy a szakadó eső, - melyet Erdélyben, csíkszékben a Szűz Anya könnyeinek tartanak, - mossa arcunkat. Szeplőtelenre. Szembenéztünk a Sötétséggel...
Valami kimondatlanul történt velünk akkor.
Majd visszamentünk a szobába, kicsit szárítkoztunk, aztán egy kört alakítva leültünk a padlóra. Időközben késő este lett. Gyertyák égtek a körben.
A hely szűke miatt egy gyönyörű, gyógyító, szeretet mantrát zengettünk. 
Jóga volt ez is, hiszen a jóga nem csak testi, fizikai gyakorlatokról szól.
Később elköszöntünk egymástól és mindenki ment a maga útjára.

Másnap Gabi, - aki az órát tartotta - Radnóti Miklós, Bájoló című versének megzenésített változatát küldte:
https://www.youtube.com/watch?v=g97zmIRcfio 

Namaste