Örökségem

Leültem a nappaliban az íróasztalhoz, - ahhoz az ónémet íróasztalhoz, melyet még ópapától örököltem, -  hogy írjak az általam legújabban olvasott könyvről, az indigó szülöttekről.

Ha írok általában elvonulok a szobám csendjébe, de most egyedül vagyok itthon, a gép is itt volt, így maradtam. 

Míg vártam, hogy bekapcsoljon a laptopom, felnéztem a velem szemben lévő falra, oda ahol anyai felmenőim fényképei vannak. Felnéztem és üknagymamám kötényén megakadt a szemem. 

Úgy fotóztam, hogy az ükmamám aurájában tükröződöm
Együtt vagyunk.

Én ezt a kötényt ismerem! Ott volt ómamám szobájában egy széken összehajtogatva ülőpárnaként. Mindig vonzotta a szememet ez a szőttes, mert  csodálatosak voltak a színei. Érezhetően gyapjúból készült, mert, ahogy ráültem, mindig kicsit "szúrós" volt.

Miután meghalt a mamám, egyszer csak magammal hoztam ezt a nélküle már üressé vált szobából.

Emlékszem, ráterítettem a nappalinkban lévő márvány asztallapra. Olyan dizájnos volt. Látszott rajta, hogy egykoron igényes darab volt, és én nagyra becsülöm a kézművességet.

Sohasem kérdeztem meg ómamámat, honnan és miért van az a szőttes ott a székén, de most, 26 évvel az Ő halála után pontosan tudom a választ. 

Így működöm én is. Itt van anyám egykori gyúródeszkája, déd- és még talán ükanyám konyhai eszközei, ómamám  kenyérkovászos tálkája. 

Igaz, csak díszként a falra akasztva. De velem vannak!

Ja és az indigó jelenség!?  Megírom azt is.

Üdv.

Örökségeim

Megértem már arra, hogy örökségeimet ne csak az anyagiakban lássam, találjam. 

Persze-persze! Szépek a máig használatban lévő anyai üknagyanyám által közel 150 évvel ezelőtt kézzel monogramozott finom damasztok, az ómamám csipkéi, porcelánok, anyám konyhai köténye, amitől még nem tudok megválni, Emma tántim fánkszaggatója, ópapám gyönyörű ónémet íróasztala és még sorolhatnám az örökölt, őrzött dolgokat. 

A valóság, az hogy lelkiekben és szellemiekben mérve örökségemet, ezektől sokkal-sokkal többet kaptam. 

Nőként most is először nőies örökségeim jutottak eszembe. Természetes, hiszen, ha sütök, főzök, vasalok, kertészkedem anyáim fogják a kezemet. Valamint magát a nőiességemet, az anyaságomat tőlük kaptam.

De kaptam egy örökséget apáimtól is, éppen így a mindennapi munkám, munkánk kapcsán. 

22 éve annak, hogy a mostanra lassan gyermekeinknek átadott családi vállalkozásunkat, a fakereskedést, életünkben egy éles váltással férjemmel  megnyitottuk. http://fenyokerfatelep.hu/

Hogyan látok egyfajta "apai örökséget" a megélhetésünket biztosító vállalkozásunk kapcsán?

Az erdész édesapám, valamint a kereskedőnek tanult, de édesapja korai halála miatt, annak asztalos vállalkozását átvett elsőszülött anyai nagyapám fával dolgoztak.

Valahogy becsempésződött az életembe, a mi életünkbe a fával való munka. Persze lehet ezt véletlennek gondolni...

A Teremtő által vezérelt sors útjai  kifürkészhetetlenek.

Damjanich utca 2.

Sanyi bácsi 1912. február 17-én  Felvidéken, Léván született, ebben a trianon előtt színmagyar városban, amit nem sokkal születése után a trianoni békediktátum határozata szerint Csehszlovákiához csatoltak. Lévát ezután a térképeken csak mint Levice lehetett megtalálni.

Sanyi bácsit a történelem vihara Baranyába sodorta, mert a II. Világháború után a szlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény következtében Csehszlovákiából deportálták a magyarságot.

Így történhetett az, hogy az ötvenes évek elején megismerkedett a 1921. május 21-én Bólyban született és élt nagynénémmel Schneider Emmával.

Két szelídlelkű ember talált egymásra, de házasságuknak volt egy nagy akadálya.

A felvidékiek a középkortól jellemzően a reformáció hívei voltak, így Sanyi bácsi is, míg a baranyai svábok, mint az én anyai családom is római katolikusok.
Azokban az időkben ez kibékíthetetlen ellentét volt.

De tudnivaló, hogy a szerető szívek között nincsenek vallási viták... Ők hűségesen ragaszkodtak egymáshoz.

Sanyi bácsi minden vasárnap elment a református imaházba, tántim pedig, olykor, ha lelki szűkségét érezte, a katolikus templomba. Délutánonként találkoztak, kézen fogva sétáltak a parkban, majd elköszöntek egymástól és ki-ki ment a saját otthonába.
Így ment ez, vagy kilenc évig.

Sanyi bácsi dolgos kárpitos mester volt. Szorgalmával a semmiből, - mert mindenét Lévában kellett hagyja, - tízen év alatt összegyűjtött egy házra való pénzt, s miután megvette a Damjanich utca 2. számú házat, ómamámban leomlottak a vallási ítélkezés falai, és a már cseppet sem fiatal korú pár végre 1960-ban összeházasodhatott.

Sanyi bácsi a hosszú ház végében alakította ki a műhelyét, elől az utcai fronton pedig laktak.
Úgy ahogy eddig is volt. Csak ettől kezdve hármasban, mert ómama és tánti már hosszú évek óta itt éltek. Albérlőként.

Ennek is megvan a maga szomorú története.

Valamikor a '29-'30-as évek nagy gazdasági válságánál kezdődött, és egy családon belüli kezesség vállalás utáni kilakoltatással, nincstelenné válással végződött. Nem maradt nagyszüleimnek semmijük, csak a  fájdalom és a valamikori jólét tudatából adódó büszkeség. Ópapám '49-ben belefáradva  sorsa nehézségeibe elhunyt.

Így maradtak a házban hármasban: óma, tánti, és édesanyám, aki '54-ben férjhez ment és elköltözött Bólyból.

Szóval, Sanyi bácsi megvette ezt a házat... Ekkor kitették a bejáratnál a cégért:

   Kiss Sándor

 kárpitos mester  

    kisiparos

Emma tántimnak a község központjában volt egy kis varró-szalon és kézimunka üzlete, ahol  női szabóként dolgozott, valamint  nagyanyám,  unokanővérem és  saját maga által készített horgolt és kötött csipkéket és az egyéb kézimunkákat árulta. 

Ők nem mentek szövetkezetbe, ami elvárt dolog volt a kommunista érában, hanem saját erejükből, talentumukból boldogultak, vállalva annak nehézségeit és az állam kisiparosokra mért plusz terheit.

Ómamám  pedig csak vezette a háztartást...

Mindenki szorgalmasan végezte a dolgát.

Gyermekként nyaralásaim során sokszor lábatlankodtam ebben a kis udvarban a műhely közelében. Máig emlékszem az ott lévő illatra, amit az afrik, a politúr, a szép bársony, brokát, vászon kárpitanyagok, valamint az enyv adott. Emlékszem arra is, hogy Sanyi bácsinak mindig voltak inasai, akik évekig tanulták nála a kárpitosmesterséget. Ezek a fiúk nem csak a szakmát tanulták ki Sanyi bácsi keze alatt. Sokkal többet kaptak ettől az embertől. Morált, tisztességet, emberséget, hagyománytiszteletet, atyai gondoskodást és még oly sok mindent, amit igazán csak Ők tudnak megfogalmazni.

Sanyi bácsi mialatt dolgozott, halkan dúdolászott, olykor magában beszélt. Néha aztán fennhangon, szinte dalolva megszólalt - szeretlek Emmuskám! -, vagy - szeretlek szívecském! Ez nekem teljesen természetes volt, hiszen  Emma tántim  rendkívül szeretetre méltó volt. Mikor azonban néha azt kiáltotta, hogy - pissszkos kommunisták!, - azt nem értettem, mert a kor felnőttjei nem beszéltek miértekről.
A sok fájdalmat amit a XX. század adott, magukba zárták és csak az ilyen nem tudatos elszólásból lehetett tudni az elfojtott, ki nem beszélt érzelmeket.

Ómamám, - Schneider Istvánné, született Szommer Margit, 1898. szeptember 21-én az akkor még Németbólyban -, azonban beszélt....

Ő volt az, aki fontosnak tartotta megmutatni a Turult*, beszélni a háborúkról, - sváb** asszony létére mennyire magyar volt!, - és Ő volt az, aki fontosnak tartotta megmutatni az Irgalmas Szűz szobrát,  - ott mindig megálltunk, keresztet vetettünk, - és fontosnak tartotta, hogy elvigyen templomba...

Nem magyarázott különösebben, csak éppen annyit, hogy majd annak idején helyére kerüljenek a gyermek-ember fejében a dolgok... Így értettem meg trianont, és Sanyi bácsinak a kommunista diktatúra iránti gyűlöletét, valamint így értettem meg a magyarság Boldogasszony hitét és így tettem azt észrevétlenül a magamévá. Lettem nemzeti érzelmű, mikor pedig trikolórunkat elnyomta az  ötágú vörös csillag...

Az évek során Sanyi bácsi és Emma tánti nagyon sok embernek szerzett örömöt, elégedettséget, szépséget egyszerű, becsületes, erkölcsös, kétkezi munkájukkal. Csodákat műveltek. 

Sanyi bácsi az öreg, kopott, megunt darabokból szép, új bútorokat varázsolt, tántim pedig méteráruból divatos ruhákat, lakásdíszítőket. De a legszebbek, amik kikerültek a kezei közül, azok a menyasszonyi ruhák voltak. Mindegyik egy külön költemény volt. Finom ízlésével segítette a menyasszonyokat az anyag, a hozzáillő csipke, a tüllfátyolhoz a koszorú,  a kesztyű és cipő, de még a csokor kiválasztásában is. Minden apró részletre figyelt. Követhető volt a próbák alatt, ahogy egyre teljesebbek lettek a ruhák és egyre ragyogóbb a menyasszonyok arca.

Ó, kisgyermekként mennyi lakodalmas tortát ettem én!

Míg ez a két aranyember örömöt vitt az emberek életébe, ómamám csak vezette a háztartást...

Déli tizenkét órakor, mikor a Kossuth Rádióban megszólalt a harangszó, már az asztalon gőzölgött a leves.

Asztalhoz ültek és hármasban szépen megebédeltek, majd következett a "patika", a szertartásosan elkészített és elfogyasztott kávé. Emma tánti nagy precizitással mérte ki a babkávét, számolt meddig őrölje azt, pontosan mérte a hozzávaló vizet. Ezért nevezte el Sanyi bácsi  a kávézást patikának.

Tradicionálisan éltek. Náluk a vasárnap és ünnepnap valóban pihenő nap volt. Ekkor összejártak barátaikkal. Kitisztították a cipőiket és szépen felöltöztek. Nyáron elsétáltak együtt a parkba, a férfiak nézték a focimeccset, szurkoltak, a nők pedig sétáltak, csevegtek. Télen hol egyiküknél, hol másikuknál összeültek,  kártyáztak, beszélgettek.  

Kettesben elmentek a Balaton mellé, vagy a Mátrába, Galyatetőre nyaralni. Pár évente elutaztak a Felvidékre, Lévára és megnézték az egykori koronázó városunkat Pozsonyt is, amit akkor már Bratislavának hívtak.

Év végére, mire megjött a hideg tél, határidőre befejezték  vállalt munkáikat. Emma tántim ekkortól a háztartásban segédkezett ómamának. Délután, este a család a szobában a szép Zsolnai cserépkályha melege mellett múlatta az időt, olykor csak a pattogó tűz zaját hallgatva csendben ültek a félhomályban, vagy beszélgettek,  tévéztek, olvastak, kézimunkáztak. 

Karácsony közeledtével megnövekedtek a ház körüli teendőik. Bevásárlások, takarítás, tűzifa készítés, aprósütemény készítés, majd utolsó napra maradt a bejgli készítés. 

Sanyi bácsi magára vállalta a bejglihez való dió- és mák darálását, mert a darálók hátul voltak a műhely melletti kamrában, ahol az öreg, ópapa féle almárium is állt a befőttekkel. Ott, ilyenkor már meglehetősen hideg volt. Feltette kopott barna svájcisapkáját, meleg mellényt, kabátot öltött és hátraballagott, hogy a száz évesnél is öregebb darálókon megdarálja a töltelékeknek valót.

Mindeközben családja iránti szeretetteljes gondolatok járták át. Boldog volt. Hálás volt jó sorsáért, szerető feleségéért, gondos anyósáért. Elégedettség töltötte el emlékezve megrendelőinek örömére a jól elvégzett  munkájáért, örült  jövedelmének, és annak, hogy abból szépen  megélnek.

Emma tánti gondolatai, - miközben készítette a konyhában a bejgli tésztáját -, szintén a szerettein jártak. Szeretettel emlékezett elhunyt apjára, hálás volt az édesanyjának, aki egész évben segítette mindkettőjük munkáját azzal, hogy ellátta a háziasszonyi teendőket. Eszébe jutott húga és annak négy kis gyermeke. Elképzelte, hogy mennyire örülnek majd az ajándék könyveknek, a pár játéknak, amit vásároltak nekik. Aztán végig gondolta, mennyi minden szépet alkotott az évben, mennyi örömöt szerzett az embereknek és ez mosolyt csalt az arcára. 

Ómának, - természetesen Ő is a karácsonyhoz készülődött -, szintén a családja járt az eszében. Hálával emlékezett szüleire, akik annak idején szorgalmas munkájukkal jólétet teremtettek. Gondolt édesanyjára, ómamájára, akiknek szorgos kezétől és jó szívükből tanulta az asszonyi teendőket. Örült ennek az örökségnek. Jó hasznát vette a nehéz időkben, amikor kosztosokat tartott, és kézimunka eladásból szerzett jövedelmet, hogy özvegyen két lányát taníttatni tudja.  Örült veje és idősebb lánya, Emma békés, szerető házasságának. Szeretettel teli aggódással gondolt a tőle távol élő lányára, Terusra és annak négy kis gyermekére, kedves unokáira.


Elérkezett a szenteste. A szobában a karácsonyfán meggyújtották a gyertyákat és az illatos bólyi csillagszórókat. Boldog ünnepet kívántak egymásnak, miközben átadták apró ajándékaikat.
Ezután kimentek a konyhába az ünnepi asztalhoz és elfogyasztották a böjti vacsorát.
Az ételek  ez este különlegesen ízletesek voltak, aminek csak egyetlen egy titka volt: aznap mindent áthatott a SZERETET.

*  https://hu.wikipedia.org/wiki/Turul_(mad%C3%A1r)
** https://hu.wikipedia.org/wiki/Dunai_sv%C3%A1bok

Hóvirágtól a lombhullás utáni sisakvirágig...

Szeretem a számomra különleges keleti kultúrát, minden bölcsességével. Egy keleti filmben hallottam azt, hogy a virágoskert akkor szép, ha mindig virágzik benne valamelyik növény és akkor kész, ha már nem tudunk elvenni belőle semmit...

Azóta igyekszem ezzel a szemlélettel alakítani kis mediterrán hangulatú kertemet, amit a sokunk kedves filmjének címére utalón így is nevezhetnék: hóvirágtól a lombhullás utáni sisakvirágig és az őszi kert ékei krizantémokig.

A kert és a virágok szeretete örökségem. A génjeimben van a föld szeretete.

Egyrészt apai örökségként, hiszen apai nagyszüleim családját a termékeny szigeti föld tartotta el; az megteremte, Ők pedig megteremtették általa megélhetésüket; másrészt anyai ágról a polgári életet jellemző esztétikai igény miatt, hogy virág mindig legyen az otthonomban.

Gyermekként sokat voltam bólyi nagyanyámnál, ómánál. Míg ő a háztartásról gondoskodott, Emma tántimnak nem lévén gyermeke, jutott rám bőven ideje. Nagyokat sétáltunk a még valamikor Batthyányiak által építtetett parkban a hatalmas fák alatt, kora tavasszal ki nem hagytuk volna az idők során óriásira nőtt virágzó, illatos magnóliát, nyáron pedig a község határán elterülő, nekem akkor végtelennek tűnő búzamezőket. Máig orromban érzem a poros út és az érett kalászok édeskésen fanyar illatát, magnóliát pedig pár év óta a saját kertemben is csodálhatok, mert még ha csak egy törpe változatát is, de ültettem.

Minden sétából egy-egy hatalmas csokor mezei virággal a kezünkben érkeztünk haza. Volt abban a sorsjelző (szeret- nem szeret) margaréta, a tisztaságot szimbolizáló égkék búzavirág, lángvirág, katáng, feketenadály, cickafark, aztán a hirtelen ellobbanó szerelem virága, a pipacs és még sorolhatnám hányféle.

Tántim a kis kertjében mindig termesztett vágnivaló virágot. Tavasszal nyílt a nárcisz, később a rézvirág és margaréta, majd az őszirózsa és késő őszre maradtak a krizantémok. Ezek a virágok mind tartósan szépek maradtak a vázában.

Otthon, Dunafalván nagy udvarunk volt. A hátsó kertben termesztettük a zöldségeket, gyümölcsöket, elől virágok voltak.

Édesanyám legkedvesebb virága a tearózsa volt. Ha megtetszett neki valamelyik kedves ismerősünknél, szomszédnál egy tő és nekünk nem volt, kért dugványnak valót, így aztán egy-két év múlva már a mi kertünkben is pompázhatott a gyönyörű virág. 

Anyu rózsa szeretetének  különös története van. A "bölcsőjébe tették"...

Vallásos családból származunk. 1925. májusában, - mikor Ő született, - avatták szentté  Lisieux-i Terézt, a későbbi Kis Szent Terézt, akinek a nevét viselte a keresztségben.

Szent Teréz a franciaországi Lisieux-ben született, 1873-ban belépett a karmelita rendbe. Misztikus élményeit "Egy lélek története" című önéletrajzában vetette papírra.

A szent közbelépésének számos csodálatos gyógyulást tulajdonítanak, ezért is lett pl. védőszentje  az AIDS-betegeknek és a tüdőbajosoknak. 

Halálos ágyán megígérte, hogy a világnak jelenlétéről és hite erejéről rózsákkal ad majd hírt, ezért gyakran nevezik "Kis Virágnak".

Védőszentként tisztelik a virágárusok és a virágkertészek, de védőszentje lett Oroszországnak, Franciaországnak és Ausztráliának is.

Visszaemlékezem... nálunk otthon nemigen volt a lakásban vágott virág.  

Milyen sok évnek kellett eltelnie az életemből, míg valójában megértettem, hogy édesanyám SZERETTE a virágokat!

Namaste

Szuperholdas késő őszi délutánom

Ma kicsit előbb jöttem haza a munkából, hogy férjem kérésére almás pitét süssek. 

Húúú, de régen csináltam. A melegítő fahéjjal ez egy igazi őszi, téli süti. Lehet rá reszelni egy kis gyömbért is, a tésztájába pedig apróra vagdosott diót szórni, úgy még finomabb. Sőőőt, én egy finom indiai fűszerkeveréket is szórok az almára, garam maszalát, és az alma alá nem kekszet reszelek, hanem zabpelyhet szórok. 

Mikor hazaérkeztem, - a hideg idő beköszöntétől szokás szerint - az utca szinte összes macskája megjelent. Épp ma vettem nekik új eleséget, gyorsan megetettem őket, majd bepakoltam az autóból, hogy kezdjem a benti teendőimet. 

Átöltözés után kipakoltam a sütihez valókat a munkapultra, majd a dióhoz érkezve eszembe jutott, hogy diópucoláskor félretettem a rosszakat a cinkék etetéséhez. Fogtam azt, gyorsan összedaraboltam és kiszórtam a madáretetőbe. 

Míg daraboltam a diót, az édesanyám jutott eszembe. Tőle tanultam, hogy eltegyem a rossz szemeket a madaraknak. Ez is egy örökségem tőle. 

Láttam Őt magam előtt, ahogy gondosan aprítja a diót, hogy minél több madárnak jusson, majd lassan kimegy, az etetőbe beszórja az eleséget. Beérkezve elhúzza a függönyét és az ablak közelébe ülve, a szobából lesi a madarakat, ahogy érkeznek csipegetni. Így múlatta téli délutánjait...

Sütés közben velem maradt. A gondolataimban. Láttam, ahogy reszeli az almás pitéhez az almát és a csutkákról lerágja a még maradék almát. Mosolygok azon, hogy én is épp így csinálom. És még mennyi mindent csinálok úgy, ahogy tőle lestem el. Van valaki aki tudja...

Elkészült a süti. Mint általában, most is jól sikerült. 

Ezután jól felöltöztem és kimentem levegőzni. Ma Szuperhold van. A telehold gyógyító, elengedést segítő energiáit ki kell használni.
Csodálatos szép volt a holdfelkelte.

Közeleg advent. Az ünnepi hangulat megteremtéséhez nekem is fontosak a külsőségek. A színek: a piros-fehér-zöld. A díszítő tárgyak: szép teríték, gyertyák, az Emma tántimtól kapott kis diótörő hercegem. Az illatok: a narancs, a fahéj, a szegfűszeg és a fenyő illata. Az ünnep esti zenéje: a mennyből az angyal is, de már inkább Michael Buble karácsonyi válogatása. A  finom menü, a végén gubával, bejglivel és apró sütikkel. 

De a bensőséges ünnepi hangulathoz  mind ez kevés. Ahhoz kell valami több. Olyasmi amit anyám nagyon tudott. És, hogy tudott, azt igazolta az, hogy a barátaink mindig megjelentek szenteste nálunk. Szenteste. Hogy majd onnan megyünk éjféli misére, de ez az ami többnyire elmaradt. 

Volt ott nálunk valami a térben. 

Gondolkoztál már azon, hogy valójában mit jelent a karácsony? Miért ez a SZERETET ünnepe? Hogy mi az ÖRÖM? Hogy mi okoz  örömöt? Tartós örömöt.

Hááát! Javaslom kedves olvasóm mélázz el ezen! Szánj rá egy kis időt!

Talán megtalálod az öröm, a szeretet, a meghittség forrását. Belül.

Namaste,

Hála

AVIDYA - avidjá अविद्या a szanszkrit nyelvben tudatlanságot jelent. Arra vonatkozik, hogy mi emberek a testi létünkkel azonosulunk, ahol a vágyak, a kötődések, a kivetítéseink (illúzió) szenvedést okoznak, mert még nem élünk a Forrásban, nem értjük, hogy ott a LÉT Tiszta Szeretet, Bőség.

Néha egótlanságunk pillanataiban felröppen lelkünk kék boldogság madara.

Erről is szólt egy előző blogom*. Arról, hogy a pillanatban való létem, a táj szépsége, a csend ami körülölelt tudatomban megjelenítette és én megláttam szállni azt a kék madarat.

Aztán a múltba léptem, s emlékeim bizony már-már a lelki szenvedésbe sodortak. De nagyon tudatosan elengedtem, kisírtam a fájdalmaimat, vele szeretteim fájdalmait, mert tudom, hogy sorsuk, karmájuk az Ő saját és az én lelki fejlődésemet, az együttérzésre való készségemet nagyban elősegítette. Ez is egy Örökségem. Örökségünk, mert a testvéreim is ezt kapták. Ahogy édesanyám szokta volt mondani a régi bölcsességet: ezt tették a bölcsőnkbe...

Mi ez, ha nem áldás, amiért igencsak hálásak lehetünk...

*http://magyarkamargit.blogspot.hu/2016/05/a-szalakota.html

Belső Béke

Egy nagyon hétköznapi meditációmról

Holnap már dolgozni megyek, így vasárnap délelőtt ide, vagy oda, nem hagyom későbbre a karácsonyi ünnepi asztalneműk vasalását. Miközben szépen simítom az egyik hófehér damaszt abroszt megállapítom, hogy eléggé elvékonyodott már az anyaga.  

Hm... Még örökségbe kaptam őket. Harminchárom éve használom, benne dédómamám monogramja, amit még ükómamám hímeztetett. 

Kellene már újat vennem. Hány éves is lehet? Számolok magamban, ómamám 1898-ban született, ezeket pedig még az ő nagyanyja vette a lánya stafírungjába! 

Usque 150 éves!  Micsoda elszakíthatatlan, láthatatlan kapcsolódás köztem és az ősanyáim között... 

Hálatelt szívvel, mosolyogva vasalok tovább.

Mikor eggyé olvadsz a cselekvéssel, mikor eltűnik a külvilág, mikor csak magadra, bensődre figyelsz megjelenik a buddhi, a figyelő. Tudatosítod felbukkanó gondolataidat, érzéseidet, belső folyamataidat, így elérheted a békét, ami mindig tőled függ, benned van. 

Nekem ezt most a hála érzése adta, mellyel kapcsolódom anyáimhoz, az Ősanyához, nőiségemhez, nővéreimhez, női szerepkörömhöz... 

Kívánom, hogy akár a leghétköznapibb cselekvésed közepette találd meg a belső békét, a boldogságot, hogy az elmédben lévő örökké zakatoló gondolatokat el tudd hagyni és ezáltal megnyugvást lelj!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok sikerekben gazdag, elégedettségben teljes, békés, boldog új esztendőt Mindnyájatoknak!

Namaste,

Hasznos lehet elolvasni:http://buddhizmus.hu/hu/a-buddhista-ut#node-175

Karácsonyi ajándék

Felütöttem a tojáshéját, majd mutatóujjammal kihúztam a még héjában maradt fehérjét.
Egy pillanatra kívülről láttam magamat. Elmosolyodtam, mert anyám, és nagyanyám mozdulatát véltem felismerni. Hm...ez is egy örökségem.

Gyümölcskenyér készül, a család nagy kedvence. A próbasütés már megvolt s mikor fiamnak vágtam belőle, átölelt és gyermekesre változtatott hangon  csak ennyit mondott: Anyukáááám úúúúgy szeretnék valami drága ajándékot karácsonyra...

Pár éve megbeszéltük, hogy nem vásárolunk egymásnak ajándékot. Legyen a legnagyobb örömünk az együttlét öröme!
Az együttlét nem kizárólagosan értendő fizikai együttlétre, hiszen sok esetben szeretteink távol laknak tőlünk, vagy már nem is élnek. Az együttlét egy lelki élmény, szerető gondolatainkkal, érzésünkkel kapcsolódhatunk szeretteinkkel tértől és időtől függetlenül...

Nekem hatalmas felszabadultságot ad az, hogy nem kell áruházról-áruházra menve ajándék vásárlással tölteni az időmet. Persze lehet azt mondani, hogy erről előbb is lehet gondoskodni, sőt lehet kultúrát, utazást is ajándékozni utalvánnyal, de mi befejeztük a Karácsonyt az ajándékadás ünnepének tekinteni. Ezek a napok ugyanis sokkal többről szólnal, amiről sokan megfeledkeznek, vagy egyáltalán nem is tudnak.

Ma  december 22-e van a téli napforduló, itt az északi féltekén ez a csillagászati tél kezdete.
Ehhez a naphoz ősi kultúrák számos népszokása kapcsolódik, mint ősapáink tűz szertartással egybekötött turul, azaz kerecsensólyom röptetése (kerecsen-karácsony), a Mithras-kultusz vagy az ókori római szaturnáliák, a zsidó hanuka, és nekünk keresztényeknek Jézus születésének ünnepe, a karácsony. Mindegyik ünnep a fény és öröm eljöveteléről szól.

Szenteste 24-én, Jézus születésének vigíliáján, előestéjén igazodva a katolikus szertartásrendhez meggyújtjuk a fényeket a karácsonyfán, megöleljük egymást majd az ünnepi asztalhoz ülve elfogyasztjuk tradicionális vacsoránkat a halászlét és a rántott halat. Desszertnek mákos guba, gyümölcskenyér és egyéb aprósütemény kerül még asztalra.

Ezek közül a gyorsan és egyszerűen elkészíthető gyümölcskenyér receptjét osztom meg veletek.

Hozzávalók:

17 dkg Rama margarin
12 dkg porcukor
23 dkg rétesliszt
1/2 cs. sütőpor
4 db tojás
1 kis kanál méz
25 dkg vegyes finomság, mint étcsoki, dió, többféle mazsola, kandírozott narancshéj, -gyömbér, gyümölcssajt, vagy zselécukor, királydatolya és egyéb édes aszalványok kinek mi tetszik.
5 dkg sima liszt

Elkészítése:

A 25 dekányi vegyes finomságot apró darabokra vágom, majd egy tálkában kb. 5 dkg sima liszttel összekeverve félreteszem.
A lágy margarint porcukorral, mézzel  habosra keverem és folyamatos keverés mellett, apránként hozzáadom a lisztet (belekevertem már a sütőport) és a tojásokat. Mikor ezt szépen szinte habosra összedolgoztam, egy keverőkanál segítségével belekeverem lágy mozdulatokkal a 25 dekányi vegyes finomságot.
Ekkor bekapcsolom a tűzhelyet. 170 C fokra állítom, légkeveréssel.

Őzgerincformát (vagy püspökkenyérformát) kikenek hidegen margarinnal és megszórom morzsával, majd jöhet bele a sütialapanyag.
Beteszem a 170 C fokos sütőbe középre. 5 perc után leveszem 150 C fokra a hőmérsékletet és még kb. 40 percig sütöm. Ha nagyon pirul a teteje beborítom sütőpapírral.
Ha kezd megrepedni a teteje, szemben a bejglivel ez nem hiba! Ez így készül.

Ha kivettem a sütőből, megszúrom egy hosszú gyufaszállal, ha nem ragad rá a tészta, biztos elkészült a sütink.
Hagyom a formában kicsit meghűlni, majd kiborítom egy tálcára és megfordítom.

Idén tettem a lisztbe egy kevés (egy evőkanál) mézeskalács fűszerkeveréket. Szerintem nem rontott rajta. Ha esetleg Te, aki olvasod blogomat megsütöd, próbáld ki egyszer azzal és anélkül is.

Megválaszolatlanul maradt benned egy kérdés, hogy vajon mi lehet az a drága ajándék, amit a fiam szeretne karácsonyra...?

Ezzel a recepttel és pár nekem nagyon kedves karácsonyt és telet idéző klasszikussal kedveskedve kívánok nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket Mindnyájatoknak!        

https://www.youtube.com/watch?v=NuHuq4UX2Cw

https://www.youtube.com/watch?v=Pgs_zB6Et2Q

https://www.youtube.com/watch?v=2N_Besc7_S4