Oltári nő

Semmi kétségem nem volt az iránt, hogy Morpheus látogatott meg, hiszen Ő hozza el álmunkba szeretteinket úgy, hogy egyszerűen felveszi az alakjukat.
Így találkoztam karácsony hajnalán anyámmal. 

Náray: Morpheus

Tisztán, élőn láttam arcát. Kendő volt a fején, s talán mosolygott?  Gyanítom, de már nem emlékszem,  aztán anélkül, hogy bármit is mondott volna, eltűnt. 

Felébredtem.
Szóval itt voltál, - mondtam magamban, közben éreztem, ahogy szívem nyitottabban ver az iránta érzett mély szeretettől és hálától.

Aztán nem kellemes emlékek bukkantak fel. Oké-oké, - ez az elengedés része, nem nyomjuk el, csak, mert a szeretet ünnepe van! Hagytam az egykor mélybe merültek áramlását. Figyeltem. Csak jöjjenek, amiket anno mesélt, mert vannak olyan gyermekek, akik képesek meghallgatni, átvenni, és ezzel könnyíteni a terheken...

A kendő a nő fején az alázat jele. Emlékeztet a bennünk élő örök Istennőre, nőiségünkre. 

Valahol elveszett a nőtudat fontossága.
A kendő elhagyásával, a nadrág viselésével, az emancipációval? A változás örök és rendkívül fontos annak elfogadása. Tehát, ez nem is számít. Hiszen nem külsőségekről beszélünk.
De mégis! Néha éppen a külsőségek nagyon is hatással vannak ránk. A lelkünkre.
Ki kellet törni valahogy a sok évszázados elnyomottságból, a nők alsóbbrendűnek minősítéséből, és ezért elég nagy árat fizetett a női nem. Női energiáinak  az elvesztésével. Öltözzünk bár csipkébe, a finomság sok esetben már hiányzik. Sok minden erőből történik. Ez férfi energia. 
Kibillentünk. Az egész világ. 

Mooji azt mondta egyszer a dolgokra, jelenségekre, hogy ezek nem jók, vagy rosszak. Itt tart a Föld. Ez a tudatossági szint. 
Századokon át nők generációi nőttek fel úgy, hogy a lány másodrangú volt. A fiú a gyerek, a lány csak lány. Már minden sejtünkben ott rezeg ez a leminősítés, ez a tudatosság. Hiába viselünk nadrágot...
A nők férjeiknek, családjuknak alárendelődtek. Áldozatosságuk, odaadásuk mögött elvesztették az önmagukkal való kapcsolatot. Testi, lelki igényeik háttérbe szorultak. 
Amikor a testtel és/vagy a lélekkel megszakad a kapcsolat, jön a depresszió, a pánik.

Mint az Oltári nőben Maggie, (Julia Roberts) aki csak az újságíró (Richard Gere) kérdése után (hogy szereti reggelire a tojást?) döbbent rá, arra, hogy ő mindig azt szerette, amit az aktuális vőlegénye. És nem csak a reggelivel volt így. Kapcsolataiban feladta önmagát, s miután ezt mélyen belül érezte, az oltár előtt állva, az utolsó pillanatban mindig elmenekült. De hány nő nem szökött, szökik el, mert ott vannak vele szemben a családi, társadalmi elvárások és lelkileg éretlenül, önbecsülés nélkül megy férjhez? 
Maggie idővel megtanulta és megfogalmazta a saját igényeit, azt, hogy mivel szeret foglalkozni, hogyan szeret öltözni, mit szeret enni, hová szeret menni stb. Ez után, és csak is ez után tudta igazán elkötelezni magát. Átváltozott. Igazi nő lett és vélhetően egy szintén tudatos, igazi férfi oldalán élte le további életét. Legalábbis a film ezt sugallta.

Csak az az igazi fejlődés, amit belül lépünk meg. Ha megismerjük magunkat, ha tudjuk kik vagyunk.   
A matriarchális társadalmak  harmóniában, békében, bőségben éltek. Látnunk kell, a nő növekedést képes hozni a nőiségével.

Ez a nő legnagyobb értéke! Legyünk erre tudatosak, adjon ez belső békességet, önbizalmat. Tükrözze  vissza ezt a világunk.

Ha megkérdeznéd, miként szeretem a tojást reggelire, a válaszom: főtt lágytojás tojáspohárba téve, csíkokra vágott pirítós kenyérrel, vajjal, esetleg egy könnyű sajtos omlett, friss salátával.

Namaste,

Tavasz

"A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag még soha nem látta a virágot. A mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. Hosszú az út és mindig biztonságosabb inkább el sem indulni rajta, mert az út ismeretlen, és semmit sem lehet garantálni.

Ezer és egy veszély leselkedik az úton; csapdák és kelepcék szegélyezik mindenfelé;  a mag a kemény maghéjba rejtve biztonságban van. 

De most tesz egy próbát. Összeszedi magát, ledobja magáról a biztonságot jelentő kemény burkot és elindul. A küzdelem azonnal elkezdődik, kínlódás a talajjal, kövekkel, sziklákkal. És amilyen kemény volt a mag, olyan lágy lesz most a csíra s a törékeny növényre ezerféle veszély leselkedik.

A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a Nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná hová? és miért?

Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom és ezért nekivág az útnak.

Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá."

Namaste

Yu party

Várta  már ezt az estét. Szerette a Yu partyk hangulatát, imádta ezt a zenét, a fiatalságát idézte. Azokat a Duna parti nyarakat, mikor még jó zenéért jugót, vagy az alig fogható Rádió Luxemburgot hallgatták.

De tudta és érezte, hogy erre a világra sokkal mélyebben van kódolva. Baranyai gyökerei voltak.

  

A Yu partykon mindig adtak egy kis ízelítőt a Délvidék épp aktuális kultúrális életéből. Ez most is így volt. A bánáti Magyarcsernye egy szakrális emlékének restaurálása volt a téma. Megőrizni a magyarság emlékeit nem kis kihívás ott délen.

Aztán elhozták az estére a balkán ízeit. A faszénen frissen sült pljeskavicát és a puha, sóstúrós és káposztás bureket, valamint szlavónia illatos könnyű Traminac-ját és dalmácia borait, mint  a fenséges Malvazia-t és a veretes, a tenger illatát idéző peljesaci Plavac-ot.  Élvezte a borkostolón, ha olyan ízeket, illatokat mondott a sommelier amiket ő is kiérzett a borokból. Különösen az ötödik bornál a Plavacnál volt ez igaz, ahol beleszagolva a borba azt találta mondani, hogy Horvátország illata van. 

A Plavac egy rendkívüli, páratlan bor. Ahogy a horvát borszakértő elmondta, a Peljesac félsziget csupasz szikláiba mélyen gyökerezett szőlőt a sós tengeri pára és a sziklákba felcsapódó tengeri algák táplálják. És igen! Ettől a bor illata valóban kicsit sós, algás. Ez volt az, ami neki Croátiát jelentette.

Nem szokott inni, de most jólesett neki ezen a finom, kora tavaszi estén. A meleg, friss "pleszkó" és burek nem volt elegendő, hogy ne ártsanak meg neki a borok. Mámorosan jókedvű lett.

Míg a  férfiak kint az udvaron beszélgettek, Ő egy magányosan érkezett fiatal lánnyal beszélgetett a nyárról, a vitorlázásról, a tengerről és régi jugó emlékekről.

Az est sztárvendége  Rúzsa Magdi volt. Aktualitása, hogy Ő Délvidéki, azonkívül György nap volt, és általa lett itthon nagysikerű a Durdevdan. 

https://www.youtube.com/watch?v=ImAmY2ufGdg

Már éjfél volt, de még nem kezdődött el a zene.

Visszajött kintről a férje, szólt, hogy késő van induljanak, buli még sehol, kint a levegő már nyirkos, hideg és Ők könnyen vannak öltözve. 

Mint már oly sokszor, most sem állt ki magáért. Elindult. Csak valahol az autó felé menet kezdte el mondani, hogy Ő nagyon szeretett volna egy kis balkáni zenét hallgatni, mert ezt ő... nem! nem is ő! hanem egyenesen a lelke vágyta!

Szóváltás kerekedett. Férje kérte menjenek vissza, de  már megbántódott és elszállt minden jókedve. A kocsihoz érve, miután kiderült, hogy iratait otthon hagyta és azt találta mondani, hogy az autó nem papírokkal megy, férje hisztisen földhöz vágta a slusszkulcsot, majd azt mondta, csináljon amit akar és otthagyta. 

Ő még utána szaladt, hogy ne hülyéskedjen, ne hagyja ott,  hisz nem is tudja merre induljon haza. 

Balra - volt a válasz. 

Nem szokott a belvárosban vezetni. A nagy autóval nehéz volt a parkolás, nem volt helyismerete. Most is csak azt tudta, hogy valahol a Zeneakadémia környékén egy kis utcában van.

Nem hívott sofőrszolgálatot. Kifizette a parkolást és indexelt. Hát, legyen balra! Az a szív oldala!

Próbált utca nevet olvasni. Ment egyenesen, ahogy a tábla mutatta, majd jobbra. A körútra érkezett. Ránézett az üzemanyag mutatóra. Tele volt a tank. Ettől kissé megnyugodott. Belefér egy-két tiszteletkör, ha elrontaná az irányt. 

Pár lámpás kereszteződés után tábla mutatta M O; M 5; E 4 jobbra. Bekanyarodott. 

Messze elől meglátta az Astória óriási fénytábláját.  A Rákóczi úton volt.

Itt egyenesen, aztán az Astóriánál jobbra a Károly körútra,- emlékezett, ott van visszafordító sáv- majd át egyenesen Múzeum körútra, ott balra az Üllőire,- sorolta magában. 

Tudta, hogy minden oké. Felfrissítette a kinyitott tetőablakon beáramló hűs levegő. Tisztán megfogalmazódott benne, hogy senki nem fogja éppen őt megállítani, csak mert ivott és mert nincsenek vele az iratai.

Nézte a város éjszakai fényeit, a sok autót és szépen haladt előre az úton...

Bódult fejjel is valahol belül érezte, hogy valami megfogalmazatlanul megváltozott benne ezen az estén.

Bekapcsolta a rádiót. Charlie énekelte rekedt hangján: New York, New York...