A következő címkéjű bejegyzések mutatása: út. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: út. Összes bejegyzés megjelenítése

kedd, március 29, 2016

Az Úton

Mostanában többször találkoztam éppen ezoterikus tanításokban azzal a nézőponttal, hogy az út a fontos, az úton járás, nem pedig a cél, mondván, hogy egy- egy célt elérve, mindig újabb és újabb célokat tűzünk ki, amitől hajszolttá válik az életünk. 
Meg nem fogalmazva, de belül éreztem, hogy ezzel nem tudok azonosulni. 

Aztán tegnap, húsvét hétfőn bekapcsoltam a TV-t  "Az Út, amelynek lelke van"című műsor ment a Dunán. A magyar zarándokutat, Mária kegyhelyeinket összekötő útvonalat mutatták be. 
A film megmutatja milyen szép országban élünk, bemutatja hagyományainkat, gyökereinket, legendáinkat megszólítva napjaink útkeresőit, hogy merre induljanak el, milyen lelkiséggel haladjanak az úton, megfogalmazza az úton járás alapgondolatát: a nyitottságot.

És még valami fontosra rámutat. Mégpedig, hogy az Úton járónak kell, hogy legyen egy végső célja, mert az út lehet szép, de cél nélkül mit sem ér. A cél pedig a kitárt kapu elérése,  a nyitott kapun való belépés, legyen ez fizikai és, vagy szellemi értelemben való megérkezés.
A kereső az Úton a nyitottságán, a kitárt szívén  keresztül elérkezhet Önmagához, vagy, és találkozhat Istennel. 




szombat, május 30, 2015

Yu party

Várta  már ezt az estét. Szerette a Yu partyk hangulatát, imádta ezt a zenét, a fiatalságát idézte. Azokat a Duna parti nyarakat, mikor még jó zenéért jugót, vagy az alig fogható Rádió Luxemburgot hallgatták.
De tudta és érezte, hogy erre a világra sokkal mélyebben van kódolva. Baranyai gyökerei voltak.
  
A Yu partykon mindig adtak egy kis ízelítőt a Délvidék épp aktuális kultúrális életéből. Ez most is így volt. A bánáti Magyarcsernye egy szakrális emlékének restaurálása volt a téma. Megőrizni a magyarság emlékeit nem kis kihívás ott délen.
Aztán elhozták az estére a balkán ízeit. A faszénen frissen sült pljeskavicát és a puha, sóstúrós és káposztás bureket, valamint szlavónia illatos könnyű Traminac-ját és dalmácia borait, mint  a fenséges Malvazia-t és a veretes, a tenger illatát idéző peljesaci Plavac-ot.  Élvezte a borkostolón, ha olyan ízeket, illatokat mondott a sommelier amiket ő is kiérzett a borokból. Különösen az ötödik bornál a Plavacnál volt ez igaz, ahol beleszagolva a borba azt találta mondani, hogy Horvátország illata van. 
A Plavac egy rendkívüli, páratlan bor. Ahogy a horvát borszakértő elmondta, a Peljesac félsziget csupasz szikláiba mélyen gyökerezett szőlőt a sós tengeri pára és a sziklákba felcsapódó tengeri algák táplálják. És igen! Ettől a bor illata valóban kicsit sós, algás. Ez volt az, ami neki Croátiát jelentette.

Nem szokott inni, de most jólesett neki ezen a finom, kora tavaszi estén. A meleg, friss "pleszkó" és burek nem volt elegendő, hogy ne ártsanak meg neki a borok. Mámorosan jókedvű lett.
Míg a  férfiak kint az udvaron beszélgettek, Ő egy magányosan érkezett fiatal lánnyal beszélgetett a nyárról, a vitorlázásról, a tengerről és régi jugó emlékekről.

Az est sztárvendége  Rúzsa Magdi volt. Aktualitása, hogy Ő Délvidéki, azonkívül György nap volt, és általa lett itthon nagysikerű a Durdevdan. 

Már éjfél volt, de még nem kezdődött el a zene.
Visszajött kintről a férje, szólt, hogy késő van induljanak, buli még sehol, kint a levegő már nyirkos, hideg és Ők könnyen vannak öltözve. 
Mint már oly sokszor, most sem állt ki magáért. Elindult. Csak valahol az autó felé menet kezdte el mondani, hogy Ő nagyon szeretett volna egy kis balkáni zenét hallgatni, mert ezt ő... nem! nem is ő! hanem egyenesen a lelke vágyta!
Szóváltás kerekedett. Férje kérte menjenek vissza, de  már megbántódott és elszállt minden jókedve. A kocsihoz érve, miután kiderült, hogy iratait otthon hagyta és azt találta mondani, hogy az autó nem papírokkal megy, férje hisztisen földhöz vágta a slusszkulcsot, majd azt mondta, csináljon amit akar és otthagyta. 
Ő még utána szaladt, hogy ne hülyéskedjen, ne hagyja ott,  hisz nem is tudja merre induljon haza. 
Balra - volt a válasz. 
Nem szokott a belvárosban vezetni. A nagy autóval nehéz volt a parkolás, nem volt helyismerete. Most is csak azt tudta, hogy valahol a Zeneakadémia környékén egy kis utcában van.
Nem hívott sofőrszolgálatot. Kifizette a parkolást és indexelt. Hát, legyen balra! Az a szív oldala!
Próbált utca nevet olvasni. Ment egyenesen, ahogy a tábla mutatta, majd jobbra. A körútra érkezett. Ránézett az üzemanyag mutatóra. Tele volt a tank. Ettől kissé megnyugodott. Belefér egy-két tiszteletkör, ha elrontaná az irányt. 
Pár lámpás kereszteződés után tábla mutatta M O; M 5; E 4 jobbra. Bekanyarodott. 
Messze elől meglátta az Astória óriási fénytábláját.  A Rákóczi úton volt.
Itt egyenesen, aztán az Astóriánál jobbra a Károly körútra,- emlékezett, ott van visszafordító sáv- majd át egyenesen Múzeum körútra, ott balra az Üllőire,- sorolta magában. 
Tudta, hogy minden oké. Felfrissítette a kinyitott tetőablakon beáramló hűs levegő. Tisztán megfogalmazódott benne, hogy senki nem fogja éppen őt megállítani, csak mert ivott és mert nincsenek vele az iratai.
Nézte a város éjszakai fényeit, a sok autót és szépen haladt előre az úton...

Bódult fejjel is valahol belül érezte, hogy valami megfogalmazatlanul megváltozott benne ezen az estén.
Bekapcsolta a rádiót. Charlie énekelte rekedt hangján: New York, New York...