Önszeretet

 

Namaste 

Tiszta és jó

"És érezzék egy kézfogásról rólad,

hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy,

s egy tekintetük elhitesse véled:

szép dolgokért élsz - és érdemes élned."

Váci Mihály

Élet

Minden embernek két élete van. És  a második akkor kezdődik, mikor rájövünk, hogy csak egy van.

Namaste 

A madárfészek

Haza érkeztünk a temetésről. Első utunk a kocsibeálló fa gerendájára rakott  fészekhez vezetett. Kikeltek  már a rozsdafarkú fiókák, s habár este volt a szülők még nem ültek a fészken, így meg lehetett lesni, az apró, alig pelyhes öt apróságot. A reggeleket is pár napja azzal kezdem, hogy kiülök és nézem, ahogy érkezik a hím és tojó bogárral csőrében. Rászállnak a kerítésre, megnéznek maguknak, majd huss, be a fészekbe.

Ha valami segít feldolgozni a gyászt, hát az a természet. Az erdő, a folyó, a kert, a virágok, az állatok, a róluk való gondoskodás.

Az unoka nagynénénk halt meg, "A" Szommer Margit. Mindig csak így emlegettük. Az utolsó a mi Szommereink közül.  Pár hete, éppen anyám születésnapján mentem Bólyra, vittem a sírokra virágot és persze meglátogattam őt is. Láttam amit láttam, de bizakodtam. Olyan jó volna még, ha maradna,- gondoltam magamban. Mégiscsak a már elment anyánkhoz, Emma tántihoz, ómamámhoz, aki szintén Szommer Margit volt, valamint az általuk oly szeretett Eőry dédmamához kötött. Csak most, halálakor tudatosult, döbbentünk rá nővéremmel, hogy őket láttuk és szerettük benne, ezért tudattalanul ragaszkodtunk hozzá. Mert jó volt belépni a Szommer ház kapuján, ahol éltek és gyerekeskedtek egykor Terus, (az anyám) Emmus, (a tántim) Bélus, (Margit bátyja)  Gili tánt, (ómamám) mama, (Lencsi néni, Margit anyja) meg a papa, (az élni nagyon tudó, vidám Béla bácsi, ómamám bátyja, Margit apja). Az a Béla bácsi, aki az elmúlt század eleji inas éveit Bécsben és Pesten töltötte. Igazi történelmi figura volt számomra. Az élő dzsentri.  Előttem van, ahogy ő mesélt a nagy világválság előtti  arany évekről, a kávéházi életről, élményeiről, élő bolhacirkuszról*!

Ott csintalankodtak a padláson anyámék; cigarettát sodortak, majd közé gyufaport tettek; amitől Bélus, Margit bátyja, rágyújtván, majd szívbajt kapott.

Jó volt beülni a fotelbe, amiben, még anyám is és ők mind ültek; mert itt megállt az idő; meghallgatni mindig ugyanazt a kérdést, - hozhatok egy kis mézes puszedlit, egy kis likőrt, üdítőt? - és már ment is a konyhába. Később a likőr már elmaradt, mert sosem ittunk a Mecseki Itókából, és lassan megtanultam nem elutasítani a édességet és üdítőt, mert megértettem a jelentőségét. Ezt értünk, nekünk vette, a mi megvendégelésünkre. Más nagyon már úgysem járt hozzá.. 

Margit tudatosan akart a mostban élni. A falakon sehol egy kép. Még Krisztus és Szűz Mária sem. A mostban nincs a veszteségek feletti fájdalom, nem kell védelmezni a szívet. Csak a kis kert, benne a virágok, a napi főzés, vásárlás kis madár létére, hétvégi templomi ájtatosság. 
Letisztultság jut róla eszembe.

A mauzóleumban lévő ravatalnál állva meglepő volt a térben és időben való utazásom.  Apám ravatala, temetése villant fel előttem. Nem anyué, vagy a többieké akiket innen kísértünk utolsó útjukra, hanem az, mielőtt apa nyugvóhelyéhez indultunk, egy hirtelen, erős szél fuvallata eldöntötte a  fejfáját. Majd a tor alatt, november negyedikén, szépen elkezdett hullani  a hó.

Csak most, hogy írok, gondolok anya temetésére. Arra a januári nagyon hideg napra, amikor a templomi asszonykórus éneke után, a mikrofonból az Ő hangja csendült fel, és mintha csak köztük, köztünk ülne, elénekelte az Áve Máriát. Így rendezte.

Látom anyut könnyekig nevetni, valami apró tréfán, viccen és képes volt ezt ránk ragasztani, mert a nevetés ragadós és abszolút felszabadító. Egyszerűen élt benne a nevető Buddha. Hogy is lehetett másként túlélni. Szörnyű XX. század. Talán ez az anyu indított arra, hogy a temetésre indulásunkkor három kis vicc jutott eszembe, amin egy jót nevettünk férjemmel. 

Milyen mélységei vannak a gyásznak!

S, ha sírok, ha fáj? Mert igenis fáj! Csak felteszem a kérdést. Kié ez az érzés?  Jó, hogy eszközként használom az Accesst. Tudatosul, hogy csak az ego, a jivatman szenved, a lélek örök fényben él. 

Támogatom a szívemet, használom az apana vayu mudrát, do in szív gyakorlatot, amit tegnap mondott Kori. Elmegyek az erdőbe, a Duna partra sétálni, fürdőbe, hogy átmosson megtisztítson a víz. Megnézem az éledő madárfészket.

Valamint sokszor mantrázom: 

" Az egész élet könnyedén, örömmel és ragyogva árad felém..."**

Hiszem a mondást, miszerint, ha egy kapu becsukódik, kinyílik egy másik.

Namaste

Nevető Buddha: https://youtu.be/yZgyBPsutBY
*https://femina.hu/ezo/bolhacirkusz/
**Access Consciousness mantra

Az intuicióról

"Az intuitív erőket születéskor kapja a lélek. Az évek során hamu és üledék rakódhat rájuk. Ez még nem avilág vége, mert meg lehet őket tisztítani. Némi beavatkozással, csiszolással és gyakorlattal lényeglátó erőink újra eredeti állapotukba kerülnek."

"Az intuíció a női psziché kincse. Jövőbelátó eszköz, olyan, mint a kristálygömb, amelyen át rejtélyes belső látásunkkal nézhetünk. Olyan, mint a bölcs öreg asszony, aki mindig velünk van."

"Mivel tápláljuk intuíciónkat megfelelően, hogy környezetünk kifürkészésébe segítségünkre legyen? Élettel kell táplálnunk azáltal, hogy hallgatunk rá."

"A kert meditációs gyakorlat, annak meglátása, hogy mikor kell valaminek meghalnia. A kertben érzékelhető az érés és az elhalás ideje. A kertben az ember a nagy, ősi természet lélegzésével együtt, s nem annak ellenében él.

E meditáció révén felismerjük az Élet/Halál/Élet ciklus természetesség. Megbarátkozunk a Természeti Asszony életadó és halállal bíró természetével, s örökre megszeretjük. Ebben a folyamatban a vadon ciklusaihoz igazodunk. Képessé válunk az energiafelvételre és az élet megerősítésére, s megtanulunk félreállni a halál útjából." 

Clarissa Pincola Estés: Farkasokkal futó asszonyok

                

   Képek:Holly Sierra

Gyermekeinkről

Tibeti hagyomány;

Gyermekeidnek adhatod szereteted, 
De gondolataidat nem. 
Testüket te adhatod nekik, 
De lelküket nem. 
Megpróbálhatsz olyanná válni, mint ők, 
De nem kívánhatod, hogy ők olyanná legyenek, mint te, 
Hiszen az élet előre halad, 
És nem a múlthoz tér vissza. 

Namaste 

Vízöntőkor

Pihenek, munka után hazaérve. Átfutnak rajtam a napi események. Óhatatlanul eszembe jutnak a migránsok, hiszen hallani róluk a médiában és a közbeszédben. Mondanak mindenfélét.
De, az együttérzés oldaláról nézve, egy vers jut eszembe a csodálatos, zseni József Attilától;

       
 Hazám

..."Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

...S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!....

...Adtál földmívest a tengernek,

adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,...

http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/hazam.htm

Volt már példa, több is történelmünkben, hogy hazát elhagyni kényszerült számos magyar, egyszerűen a megélhetése végett.

Például csak alig pár éve, a svájci hitelesek, és azok akik azért kényszerültek elhagyni szülőföldünket, mert valami percemberkék kivágatták az almafákat, szőlőültetvényeket, levágattak, marhákat, teheneket, megszabták hány tojást tojhatnak a tyúkok, és lassan azt is, hogy hol, mikor kukorékoljanak a kakasok. Most például, még egy jó hónapig előbb kell nekik ébreszteni, aztán alhatnak ők is tovább egy órával.

Hm... szinte nincs család, akit ne érintett volna valamilyen mértékben mindez.

Akik nekivágnak a nagyvilágnak új, jobb életet remélnek. Egyszerűen csak élhető életet akarnak, mert az aszály, és még ki tudja mi miatt élhetetlen lett szülőföldjük, ahonnan most "kitántorogni" kényszerülnek, és nem hiszem, hogy mindezt könnyedén teszik. 

Ha most azt kérdezed miért lett a blog címe "Vízöntőkor"?

Egy új kor hajnalán vagyunk. Egy 26000 éves ciklus (1 Nap év) végén és egy új elején. 

Miről is szól a Vízöntőkor. Az érzelmekről, melyek áramlanak akár a víz. A tudatosodásról, az ébredésről, a felelősségvállalásról. Hogy egyre több ember tudja, érzi gondolatainak teremtő hatalmát. Arról, hogy egyre többen vagyunk akik átvesszük, érezzük a másik ember érzéseit. Tudatosul bennünk, hogy bármi történik a Földön, az Univerzumban, az bennünk is történik.
Az Upanishadok, az óind bölcselet azt mondja, "Tat tvam asi" "Az a Te művészeted (műved)". Azok vagyunk amit gondolunk magunkról. Mi vagyunk a végső Én és Te mindenben, nemcsak Én Az, Te is Az. Az isteni mindenkiben ott van, a másik tudata is isteni.

Nem kell egy tragédia közelében lennünk, elég, ha látjuk, vagy hallunk a szenvedésről, áramlik hozzánk az elszenvedők fájdalma. Persze az öröm is, de őszintén, melyik média beszél a szép és nemes dolgokról?

Együttérzőbbek lettünk. Már nem csak a személyes dolgok érintik meg lelkünket, érzelmi testünket, hanem kitágulva tudatunk, finom érzékelésünk által megérezzük mások érzéseit.

Ez a kor erről szól. Hogy észrevegyük mindennel és mindenkivel egyek vagyunk. Az Ő boldogsága az enyém is, bennem is a boldogság húrjait rezegteti, és az Ő fájdalma az enyém is, bennem is a fájdalom húrjait rezegteti meg.

Legyünk együttérzők a menekültekkel. Mit értek ez alatt?  Egyszerűen küldjünk szeretetet nekik.

Miután a szeretetet térben és időben végtelenül küldhetjük, én küldöm egyben minden magyar embernek is, aki valaha nyomorúsága végett el kellett hagyja szülőföldünket. 

Hálát adok a Teremtőnek, hogy fedél van a fejem felett, meleg ágyban kelhetek, hogy ehetek, ha megéhezem, befűthetek, ha fázom és kívánom ezt az alap jólétet minden embernek!

Namaste

432Hz

Az élet frekvenciája

Ne foglalkozz a vészmadarak összeesküvés elméletével, ami a ma gyakori 440Hz-es frekvenciát illeti, de tudd, hogy a zenei harmónia száma a 432HZ.


Elég indok kell legyen, hogy az ókori egyiptomi és görög hangszerek hangolása 432 Hz- en történt, és hogy Guiseppe Verdi is a normál "A" hang 432Hz-en  történő rögzítését javasolta és ezt a hangolást használta.

https://www.youtube.com/watch?t=13&v=RbJq2rshQJ8

https://www.youtube.com/watch?v=sbV5qf594X8

https://www.youtube.com/watch?v=x4zXL1ExQCQ

Namaste

Nyitott szív

"Aki hagyja hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele." Antoine de Saint-Exupéry 

A nyitott szívvel való létezéshez az érzések teljes spektrumát be kell fogadnunk, meg kell tapasztalnunk. 

Nem fojthatjuk el sem a fájó, sem az öröm- és szenvedélyteljes érzéseinket. 

De nagyon fontos az Éberség. Észrevenni, tudatosítani, hogy minden szenvedés maya, illúzió. 

A Paramatman örök Fényben él, csak a jívatman szenved. 

Így megkönnyül a Lélek.

Mondta valaki, hogy könnyű lesz az Élet? 

Namaste 

Kontroll nélkül

"Autentikusnak lenni annyi, mint őszintének lenni önmagadhoz és a világhoz.

Az autentikus részed karizmatikus és elragadó. Amikor autentikus vagy és megtanulsz igazán beleszeretni saját magadba, mindenkit le fog nyűgözni a belőled áradó egyediség, lélekfény és tisztaság.

Ahhoz, hogy autentikussá válj, meg kell szabadulnod mindattól ami hamis az életedben. Le kell "hántanod" magadról másoktól átvett szokásaidat, személyiségjegyeket és azon szerepmintákat, amelyeket azért öltöttél magadra, hogy elfogadjanak és szeressenek. Soha senki nem fog igazán szeretni, amíg te magad nem válsz azzá aki igazán vagy.

Honnan tudhatod, hogy életed autentikus?

Önmagadon belül a béke, öröm és kiteljesedés mélységes érzését tapasztalod meg. Hála és az életeddel való elégedettség tölti el a szívedet."
Osho

 https://www.youtube.com/watch?v=J3ACz32Ghxk

Namaste;

Tavasz; emlékek, gondolatok

A gólya A GÓLYA

Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.

Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.

Vele töltöttem a gyermekesztendőket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérő tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.

És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.

Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére ő tesz világosságból
Szőtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenként megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér? - -

Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.

Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.

Mikor tél multával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. -

Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogy
Lovamat elérje.

Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mint
Fenyegető rémek,
A csörgő patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.

És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sürű fátyol fedi;
Jó ismerősei, barátai előtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.

Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midőn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.

Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Ő a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Igy töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjuságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.

Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom,
S kivánok szerencsés útat, ha távozol,
Legrégibb barátom!

Szalonta, 1847. június 1-10.

Petőfi Sándor verse A gólya, az egyik legkedvesebb versem.

Ezek a gyönyörű strófák gyermekkoromat idézik s mint Petőfinek, nekem is egyik kedvenc madaram a gólya.

Csak kérdezem, vajon gondolkodtál-e már azon, hogy a népszáj szerint miért éppen a gólya hozza a kisbabát?

Egyszer, egy  kirándulásunk alkalmával, gólyákkal teli ingoványos rét mellett mentünk el. Ennyi gólyát még életemben nem láttam! Ez Erdélyben történt és tudjátok-e, hogy Erdélyország más néven Tündérország.

Ekkor jött egy sugallatom: a gólyák színei. 

Piros az élet, 

Fehér a lélek, 

Fekete a  föld,
Mely szemfödél lesz.

Gyermekkoromban ilyentájt testvéreimmel felhúztuk Világjáró hétmérföldes csizmáinkat és elindultunk fogadni a tavaszt és vele a gólyamadarakat. A Világot ekkor még  a Duna, az Öreg-Duna, a fokok és kis erek szabdalta, erdők határolta szigeti táj jelentette. 

Nekünk nem is hiányzott a nagyvilág, hiszen mi itt voltunk Otthon.

Ma is szívesen látogatok haza és, ha nem is a hétmérföldes csizmában, de felkeresem a régmúltat felidéző helyeket. 

Pityuval, Katával elmegyünk gombászni, akárcsak gyerekkorunkban. Ők pontosan tudják, hol, mikor, melyik fűzfa oldalán terem a kihagyhatatlan, semmilyen más gombához sem hasonlítható gévagomba. 

Élvezem a réten sárgálló boglárkákat, a napsütéses kéklő eget a rajta cikázó fecskékkel, a finom tavasz illatot és a szél borzolta fűzfás Duna partot.
Kötődés...

A tavasz és a keresztény világ legnagyobb ünnepe, húsvét közeleg. Nagyhét van. 

Idén legidősebb testvérem, Árpi és felesége látogatnak el hozzánk.

Ritka vendégek. Különös gonddal készülök. 

Fejemben már összeállt az ünnepi menü, be is szereztem már a hozzávalókat.

Tudatosítottam a  bevásárló körutamon, hogy nem rohanok, miért is állok sorban, mi az, amiért türelmesen várakozom, hogy kiszolgáljanak.

Tudom, a szeretet az az erő, amiből merítek, így minden szépen és jól  sikerül.

A húsvét az odaadás ünnepe. 

Ne feledkezzünk meg Jézus utolsó szavairól: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet."

Kívánom mindnyájatoknak, hogy legyetek együtt  szeretteitekkel!
Legyen köztetek Krisztusi szeretet!

Legyen a napsütéstől, a friss tavaszi széltől, vidámságtól üdítő, a gyermekek kacajától pedig hangos a húsvét ünnepe!

És még egy apró kis vallomás. Nem feledkeztem meg belsőgyermekemről sem.      
A fészekben lapul majd Lilinek is egy kis csokinyuszi.

http://www.szepi.hu/irodalom/vallas/tima/tima_349c.html