A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gólya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gólya. Összes bejegyzés megjelenítése

csütörtök, április 07, 2016

A madarak "üzenete"

A hétvégén  utaztam haza Dunafalvára. Lassan hajtottam, hogy élvezzem a csodálatosan kitavaszodott tájat, az út menti zöldellő gabonaföldeket, jegenyéket, fűzeket s a már virágzó vackorfákat. A belvizes területeken  bíbicek, dankasirályok repkedtek. Már Tassnál jártam, ahol nagy meglepetésemre két darupár lépkedett felségesen egy nagyobb belvizes területen. Eddig csak vonulni láttam darvakat, ezért amennyire lehetett lassítottam, hogy megcsodáljam őket.

Aztán láttam áthajtva az 51-es út menti településeken, hogy fészkeikbe visszaérkeztek kedvenc madaraim a gólyák. Ott kelepeltek a magasban. Hol párosan voltak, hol pedig csak egyedül a tojáson ülő. Már falva közelében jártam, mikor a töltés oldalában egészen közel hozzám egy gólya magányosan, méltósággal lépkedett.  Szedegette a rovarokat, hogy - gondolom -  a már költő társáról is gondoskodjon. Aztán mikor délután mentem Bajára, megint találkoztam vele.

A madarak spirituális szempontból összekötő kapcsok az Ég és a Föld között. 
Mindig  Fényt és üzenetet hoznak. Az ember érzi, mikor ezek az állatok "megszólítják".

Nos, utána néztem milyen üzenettel bírnak a gólyák.


Gólya

Áldás, termékenység, szülői szeretet, gazdagság, jólét, a megőrzött szabadság.

Az új születésének legősibb és egyik legerőteljesebb szimbóluma. Fekete, fehér és vörös színeivel a három alakban (a szűz - fehér, a termékeny nő - vörös, a matróna - fekete) megjelenő ősi teremtő istennő, a „nagy anya” képviselője. A görög mitológiában Hérának, a rómaiban Junónak, az otthon, gyerekek és családi hűség istennőjének szent madara.

Vízparti területekhez kötődése miatt a tündérbirodalomba vezető átjáróval is kapcsolatba hozzák.
Az ember életében bekövetkező új születésének a szimbóluma, akinek a gólya megjelenik, az illető élete valamilyen formában megújul, örömöt és reményt érezhet. Ugyanakkor – látszólagos ellentmondásként – mozdulatlanságot, örökölt tulajdont és örökölt hatalmat is képvisel. A felkészülés mozdulatlansága és a változás dinamikája egyesül benne. A Nap madaraként régi ismereteket hoz vissza, gondoskodik a tudatmező kiszélesítéséről, segít az isteni hatalom és a múltbeli generációk tudásának továbbadásában.

A gólya segít megérteni az érzelmeket, élménnyé tenni a szülés folyamatát. Emellett a belső egyensúly, a kiegyenlítődés és meditáció jelképe, fejlődést, megfontoltságot, tisztaságot és gyógyulást jelent. (Többek között, mert a bűn ősminőségét is jelentő kígyó az egyik zsákmányállata.) Költöző madárként évről - évre visszatér ugyanabba a fészekbe, így a világok közötti vándorlást, utazást, távoli tájak (partok) felfedezését is mutatja.

Ősi táncokra, ceremóniákra, rituálékra utal, amelyek javítják, erősítik az emberi kapcsolatokat, tiszteletet és figyelmet adnak, egy-egy csoporton belül pedig megfelelő érintkezési formát biztosítanak. A gólya összhangba hoz bennünket környezetünkkel. Megtanítja, hogy szavak helyett mozgás és tánc segítségével miként indíthatjuk be a termékenységet, kreativitást az élet bármely területén. Ellesheti tőle az ember, hogy a legtökéletesebb eredmény érdekében hová kell koncentrálnia a mozdulatokat, hol esik ki a ritmusból, akadályozva a fejlődést.


A gólyával kapcsolatban ajánlott kérdések: Elég figyelmet szentelsz-e a benned élő gyermeknek? Aktuálisan szükséged van-e arra, hogy visszatérj a gyökereidhez? Miért van erre szükség? Megvan-e a kapcsolatod a családi gyökerekkel, elfogadod, vagy megtagadod azokat? Elég időt fordítasz-e arra, hogy ápold azokat a dolgokat, amelyeket Te hoztál létre? Egyensúlyban van-e életedben az aktivitás és passzivitás. Hagysz-e elég időt magadnak a felkészülésre, vagy az eredményeket hajszolod? Akkor is beszélsz, amikor egyszerűbb és hatékonyabb lenne más úton kifejezni gondolataidat, érzelmeidet?

Felhasznált irodalom: Jeanne Ruland: Az állatok ereje, Ted Andrews: Az állatok szimbolikája"

péntek, április 03, 2015

Tavasz; emlékek, gondolatok

A gólya

A GÓLYA



Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.

Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.

Vele töltöttem a gyermekesztendőket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérő tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.

És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.

Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére ő tesz világosságból
Szőtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenként megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér? - -

Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.

Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.

Mikor tél multával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. -

Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogy
Lovamat elérje.

Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mint
Fenyegető rémek,
A csörgő patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.

És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sürű fátyol fedi;
Jó ismerősei, barátai előtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.

Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midőn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.

Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Ő a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Igy töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjuságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.

Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom,
S kivánok szerencsés útat, ha távozol,
Legrégibb barátom!
Szalonta, 1847. június 1-10.

Petőfi Sándor verse A gólya, az egyik legkedvesebb versem.
Ezek a gyönyörű strófák gyermekkoromat idézik s mint Petőfinek, nekem is egyik kedvenc madaram a gólya.
Csak kérdezem, vajon gondolkodtál-e már azon, hogy a népszáj szerint miért éppen a gólya hozza a kisbabát?


Egyszer, egy  kirándulásunk alkalmával, gólyákkal teli ingoványos rét mellett mentünk el. Ennyi gólyát még életemben nem láttam! Ez Erdélyben történt és tudjátok-e, hogy Erdélyország más néven Tündérország.
Ekkor jött egy sugallatom: a gólyák színei. 

Piros az élet, 
Fehér a lélek, 
Fekete a  föld,
Mely szemfödél lesz.

Gyermekkoromban ilyentájt testvéreimmel felhúztuk Világjáró hétmérföldes csizmáinkat és elindultunk fogadni a tavaszt és vele a gólyamadarakat. A Világot ekkor még  a Duna, az Öreg-Duna, a fokok és kis erek szabdalta, erdők határolta szigeti táj jelentette. 
Nekünk nem is hiányzott a nagyvilág, hiszen mi itt voltunk Otthon.

Ma is szívesen látogatok haza és, ha nem is a hétmérföldes csizmában, de felkeresem a régmúltat felidéző helyeket. 
Pityuval, Katával elmegyünk gombászni, akárcsak gyerekkorunkban. Ők pontosan tudják, hol, mikor, melyik fűzfa oldalán terem a kihagyhatatlan, semmilyen más gombához sem hasonlítható gévagomba. 
Élvezem a réten sárgálló boglárkákat, a napsütéses kéklő eget a rajta cikázó fecskékkel, a finom tavasz illatot és a szél borzolta fűzfás Duna partot.
Kötődés...

A tavasz és a keresztény világ legnagyobb ünnepe, húsvét közeleg. Nagyhét van. 
Idén legidősebb testvérem, Árpi és felesége látogatnak el hozzánk.
Ritka vendégek. Különös gonddal készülök. 
Fejemben már összeállt az ünnepi menü, be is szereztem már a hozzávalókat.
Tudatosítottam a  bevásárló körutamon, hogy nem rohanok, miért is állok sorban, mi az, amiért türelmesen várakozom, hogy kiszolgáljanak.
Tudom, a szeretet az az erő, amiből merítek, így minden szépen és jól  sikerül.

A húsvét az odaadás ünnepe. 
Ne feledkezzünk meg Jézus utolsó szavairól: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet."

Kívánom mindnyájatoknak, hogy legyetek együtt  szeretteitekkel!
Legyen köztetek Krisztusi szeretet!

Legyen a napsütéstől, a friss tavaszi széltől, vidámságtól üdítő, a gyermekek kacajától pedig hangos a húsvét ünnepe!

És még egy apró kis vallomás. Nem feledkeztem meg belsőgyermekemről sem.      
A fészekben lapul majd Lilinek is egy kis csokinyuszi.