Angyalhaj

Pár napja történt. Masszőr után vásárolni mentem, majd hazajöttem, kipakoltam. Jó hideg  volt,  de tiszta, szép idő, így elmentem egyet sétálni.  Az erdő szélén a nem régen esett esőből maradt pocsolyákon vékony hártyában fehérlett a jég. Ugyan egy világos hasított bőr csizmában voltam, nem bírtam ki, hogy rá ne tapossak, s mint gyermekoromban élveztem a jéghártya ropogó hangját. Ez és az éjjel mutatóba hullott hótól éppen csak fehérlő táj a gyermekkori teleket és aktuálisan a karácsonyokat juttatta eszembe. 

Ahogy sétáltam, belül folyamatosan jöttek a képek és mondatokba foglalt emlékek. Flowban voltam.

Láttam, ahogy kicsi gyerekként szánkózunk a töltésen le egészen a befagyott Dunára, aztán bevillant, ahogy a még földes utcánk mély kerékvágásaiba fagyott víz jegét törjük. Körülöttünk ugrált kis kutyánk Csutak. Lehajoltam megsimogatni. Árpi, idősebb bátyám - Csutikám, Csutikám -  kaján  kiáltással belelökte a pocsolyába szegény állatot. Ez az eset szülte kiskorom második becenevét. Így lettem  Árpinak mai napig is olykor Csutika.
Aztán a karácsonyok emlékei. Az együttlét. Előjött az elmaradhatatlan tradícionális huszonnegyedikei ebéd az apu főzte halászlé illata, az anyu készítette mákos guba íze, majd a vacsorára készült piskóta a habos borsodóval, és a sósborszesszel készült narancsos bólé emléke, a fa feldíszítése az egykori babásdobozban megbújó díszekkel. A XX. század eleji ritka, kicsi üvegdíszek, - amiből ma is féltve őrzök kettőt - az általunk készült színes papírgirland, az évek során agyon gyűrődött ezüstboa, az ezüst csokipapírba csomagolt dió, a karácsonyfacsúcs, a kötözött fondant szaloncukor és a legféltettebb dísz, a szintén régi, ómamától örökölt varázslatos nevű, leheletfinom angyalhaj. Az angyalhaj hajszálvékony hófehér üvegszálakból állt. Köralakban  helyezkedtek el a szálak, két oldalán, középen egy színes papírkörrel megragasztva.  

Emlékszem a gyertyagyújtás áhitatára. A fa alatt elénekeltük a Mennyből az angyalt és megérkezett a Jézuska, kibonthattuk az ajándékokat. 

Mikor már kamaszok voltunk, a vacsora után mindig megtelt a ház. Nem beszéltük meg, mégis hívatlanul is megérkeztek hozzánk  barátaink. Megvolt a szándék, hogy  elmegyünk együtt éjféli misére, de ez rendre elmaradt a meleg szobában való jóízű beszélgetések és evések, ivások okozta "fáradtság" miatt. 

Aztán az angyalhajról jutott eszembe családunk ragadványneve a Kisangyal. Sok Kovács volt, ezért a megkülönböztetésért adott a népszáj jelzőket. Már dédapánk is Kisangyal volt. Hogy miért Kisangyal?  Már nincs aki megmondja,  amíg lett volna, eszünkbe sem jutott kérdezni, természetes volt számunkra, mi Kisangyalok vagyunk...

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok! Legyen velünk Mária, Boldogasszonyunk hite és kegyelme.  Hozzon szeretetet és örömöt mindnyájunknak!

A Fecske

Még aránylag korán reggel volt, mikor olvastam testvérem névnapi köszöntését. Rögtön megköszöntem, azonmód csengett a telefonom. Ő hívott. - Nem akartalak zavarni, hátha még alszol, azért inkább írtam - mondta, majd megkérdezte, hogy vagyok, mit csinálok ilyen reggel. - Készülődök az ebédhez, - mondtam. Mi jó lesz az ünnepi ebéd? Rántott gomba, mert tegnap reggel a korai erdei sétám során egyszer csak rám mosolygott egy óriás őzláb, meg tejfölös paprikás csiperkéből, nokedlival. Hú, a rántott gomba nagyon finom, különösen frissen, - mondta, majd beszélgettünk még pár mondatot, aztán elköszöntünk.

Pityu az, akivel gyermekkorunkban az erdőt-mezőt jártuk. Emlékszem, mikor kora tavasszal felhúztuk hétmérföldes csizmánkat és elindultunk a nagyvilágba. Át a mezőn, néha az olvadó földtől olyan súlyos volt a csizmánk, hogy alig bírtunk lépni. Aztán mikor  gombászni mentünk az erdőbe, s ígéret szerint, aki az első gombát találja, kaphat tőle egy cigit. Nem volt  ő még olyan nagy fiú, hiszen általánosba jártunk. Szerintem aputól csórta, aki egyébként nem dohányzott, de talán kínálásra tartotta otthon, meg azért, ha rókát nyúz. Láttam, olyankor ott füstölgött a szája csücskében, hogy kibírja a bűzt.

Szóval, miután szedtünk gombát, felmásztunk egy magaslesre megpihenni, ahol Pisti beavatott a cigizés titkába. Előkerült a Fecske. Meggyújtottuk. Jó mélyen le kell tüdőzni, - mondta. Meg is mutatta hogyan. Amikor  jöttünk le a magaslesről, Katával kóvályogtunk, mint, (ahogy a szólás tartja) "gólyafos a levegőben". 

Ezek az emlékek futottak át rajtam beszélgetésünk után.

Micsoda gyermekkorunk volt!

Aztán belopózott a veszteség érzet, de most  tudtam kezelni. A főzéshez való készülődés flowban tartott. Igyekezetem ellenére ez nem mindig  sikerül.

Szorongás. A meghatározhatatlantól való félelem.

Ez az év annyi fizikai, lelki fájdalmat hozott. A januári harmadik Covid oltás, februárban  három hét nagyon erős hörghurut, arc- homloküreg problémák, márciusban kicsit enyhébben, de ismét elkapott egy három hetes erős köhögéssel és náthával járó  valami. Majd március végén "A" Szommer Margit, az unoka nagynéném elesett, eltört a combcsontja. Kórház, problémák, aztán májusban szép csendesen elment. Halála, a gyász, annyi fájdalmas emléket hoz fel, amire számítani sem gondoltam. Azt hittem régen feldolgoztam szüleim, szeretteim  elvesztését. Hiszen ez az élet rendje. Igazán szép kort éltek meg mindnyájan.  És nincs is halál, csak újjászületés... Jövünk és megyünk... 

Igyekszem összeszedni magam. 

Alig egy hét és indulok Indiába. Ladakh, Kasmir, Srinagar, Amritszár... Már elől a bőrönd, pakolok. 

Fiam negyvenedik szülinapját ünnepeljük ma délután. Azt mondta, " jó kis anyuka lettél negyven éve." 

Öröm és hála van a szívemben.

Namaste

Amulett

Sokunk kedvenc gyermekkori olvasmánya jutott eszembe, mialatt írtam ezt a blogot. Ki ne emlékezne Gárdonyi Géza Egri csillagok című olvasmányunkra, benne Jumurdzsákra, az amulett gyűrűjére, - ami köré épül a regény jelentős része, - mely az ő szerencséjét, védelmét biztosította.

Igen, a kelet népei régidőktől fogva ismerik és használják a kristályok óvó, védő erejét. 

A hindu asztrológia, a több ezer éves jyotis, és az ayurvéda is említi a kristályokkal való gyógyítást, akár porítva belsőleg, vagy marokkőként, ékszerként viselve.

Kutatok az emlékezetemben, hogy olvastam, vagy hallottam-e ilyent a magyar táltos, vagy sámán gyógyítás esetében. Ilyenről nem tudok ... de gondolok a Magyarországon nagyon is gyakori feltörő hévforrásokra, melyek oldott ásványtartalmuknál fogva különféle problémákra nagyon régóta adnak gyógyírt.

Szent Koronánk is drágakövekkel van ékesítve, valamint a királyi jogar egy nagy, metszett hegyikristály. Sok évvel ezelőtt voltam Szántai Lajos egy előadásán, mely a Magna Corvina, a Szent Korona tanáról szólt, ahonnan pontosan tudom, hogy nem csak anyagi értékük miatt, nem véletlenszerűen kerültek kristályok a koronára.

Hisszük, vagy sem a kristályok mágikusak, gyógyító erővel* bírnak. Még akkor is hatnak ránk, ha mi ebben nem hiszünk. Tudatuk rendezettségükkel felette áll a mi szellemi, lelki meggyőződéseinknek...

Talán indiai utam az, ami miatt ismét erősen fókuszba kerültek a kristályok.

India egy igazi  kristály "nagyhatalom" a szó legjobb értelmében, hegyei ontják a kristályokat.

Emlékszem, az azóta legkedvesebb kristályomat a turmalint (mely sokszínű és nagyon finom energiákat közvetít) egy indiai házaspártól vettem egy börzén, pár hete pedig az apofillit szólított meg, melyet szintén Indiában bányásztak.

Most mégsem ezekről a ritkább, hanem a földkéreg leggyakoribb ásványáról, két rokon kvarckristályról, (SiO2) a jáspisról és az achátról írok.

A jáspisokat gyakorisága és sokszínűsége miatt ősidők óta használják. Készítenek belőle dísztárgyakat, ékszereket. Nagyra tartották mágikus ereje miatt, úgy hitték szellemi védelmet ad cselszövések ellen, valamint, hogy mérsékli a szerelmi csalódást.

Ez az ásványcsoport az élet számos területére gyógyító hatással van. Gondoskodó szeretetükkel gyengéden tisztítják meg gondolatainkat, és oldják ki érzelmi mérgeinket. 

Rámutatnak félelmeinkre, démonainkra, fényt derítenek testi, lelki betegségeinkre. Világossá teszik, milyen körülmények hatására teremtettük azokat.

Szembesítenek környezetünkkel, mely tükörként mutatja meg ki vagyok, mit sugároztam ki.

Támogatnak gondolkodásunkban való változtatni akarásban, erősítik az önbecsülésünket, segítenek megtalálni és megélni a boldogságot.

Vörös jáspis

Ezt a kristályt a hagyományok minden kő anyjaként tisztelték, mert rezgései a föld elemi erejét, bölcsességét, türelmes szeretetét közvetítik. Lelkileg tisztító energiája szerénységre, önzetlenségre, együttérzésre, megértésre, türelemre sarkall. Fejleszti természetes törekvésünket, hogy jót tegyünk.

Fizikai szinten támogatja a keringést, a köldökközpontban serkenti a máj, epe, lép, hasnyálmirigy működését, gyomor-és emésztési panaszokra hoz enyhülést. Görcsoldó. Jó a vesékre, menstruációnál, köszvénynél. Hozzájárul a gyors komplikáció mentes szüléshez. 

A hagyomány szerint hatásos az epilepsziás rohamoknál.

A bőrrel érintkezve, a problémás területre téve használjuk.

Az achát, akárcsak a jáspis szép mintázata miatt nagyon kedvelt féldrágakő. Szelencék, csészék, egyéb dísztárgyak, ékszerek készülnek belőle. A béke, a bátorság, a tisztaság köve. Földel, nyugtatja az elmét, stabilizál, összhangba hozza a pozitív és negatív energiákat. Tisztítja az aurát. Rámutat kárt okozó gondolatainkra, szembesít a felismeréssel, a vonzás törvényével. Támogat a haladásban, mindezt önmagunkkal békében megélve, lassan, de hatékonyan fejti ki hatását. Távol tartja a haragot, a negatív energiákat, hatékony érzelmi rendellenességekre, segít elfogadni a szeretetet.

Ráébreszt értékeinkre, növeli az önbecsülésünket. 

Az arab kultúra szerint szerencsekő, vonzza a gazdagságot, viselője meg tudja különböztetni az igaz és hamis barátot. Védőkő  kígyómarás és villámcsapás ellen.

Mohaachát 

Fokozottan optimista kristály, erősíti a bizalmat, a reményt. Támogatja az önkifejezést, kommunikációt. 

Mentálisan tudatossá tesz, gyorsítja a felfogást, segít rendezni a gondolatainkat, s mint általában a zöld kristályok nyugalmat, egyensúlyt teremt az elmében, így enyhíti a stresszt.  Fizikailag tisztítja a szöveteket, nyirokrendszert, serkenti az emésztést. Gyógyítja a gyomrot, szemet, köhögés, megfázás, fertőzések esetén hatásos kiegészítő kezelést nyújt. Lázat csillapít, gyorsítja a felépülést.

Méhet, szülést, születést támogató, a változás, az új dolgok kezdetének  ásványa.

Úgy tartják a mohaachát felfrissíti a lelket, képessé tesz arra, hogy mindenben meglássuk a szépet. Erőssé, kitartóvá tesz abban, hogy ne adjunk fel semmit.

Támogatja az időjárás-változás és környezetszennyezés okozta panaszokat. Rendkívül ajánlott azoknak akik mezőgazdaságban dolgoznak, és, vagy kapcsolatban állnak növényekkel.

*https://magyarkamargit.blogspot.com/2014/08/a-holisztikus-gyogyitas-fele.html

  https://magyarkamargit.blogspot.com/2016/07/saint-germain-hez-kozel.html

Forrás: Judy Hall, Hazel Raven

Namaste

Egy, két, hááá, öt, hat, hét..

A február vége meghozta hideggel és hóval az igazi telet. Jólesik lelkemnek látni a fehér tájat. 

A munkahelyemen van pár nap lazaság, így ma is korán hazajöttem. 

Gyalog mentem a boltba bevásárolni, mert nem kellett sok minden, csak kenyér, gyümölcs meg némi zöldség. Miért venném elő az autót. Ahol lehet csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat. 

Megérkezve onnan, le sem vetkőzve kiraktam a vásárolt dolgokat, gyorsan bekészítettem a kandallóhoz való fát és már indultam is. 

Irány az erdő!

A Nordic botok maradtak az előszoba sarkában, mert azok mindig tempósságra kényszerítenek. Most a szikrázó napsütésben egyébre sem volt kedvem, mint egy jó nagyot sétálni. 

Az erdő csendjében hallgattam a madarak csiripelését, figyeltem a szánkó és egyéb lábnyomokat. 

Befelé tartottam... 

Egy keskeny ösvényre érve nyúlnyomokat vettem észre. Elmosolyodtam, mert a gyermekkorom jutott eszembe, mikor nővéremmel azt játszottuk, hogy a hóban talált állatnyomokat utánoztuk. Úgy ugráltunk, hogy a látott mintát adja a lábnyomunk. A nyúl lábnyoma maradt meg emlékeimben, ezért  felismertem rögtön. 

Milyen másként voltunk, akkor, gyerekek a falun.

Teret adtam gyermeki énemnek... Két láb egymás mellett, két láb egymás elé, két láb egymás mellett, két láb egymás elé... ugráltam nyúlként. 

Kimelegedtem a nagy hideg ellenére. Befejeztem az ugrálást. Mosolyogva néztem körbe látott-e valaki, habár nem az az ember vagyok, aki feltétlenül mások elvárásainak megfelelően viselkedik. 

Aztán eszembe jutott az ugrálás alatti számolásról (két láb ide, két láb tova), hogy csak pár hete annak, hogy beiratkoztam egy  felnőtteknek szóló tánciskolába. A Botafogó jó hívószó volt, mert ez egy elismert latintáncokat táncoló pestszentlőrinci együttes.

Nem gondoltam ez ügyben semmi másra, csak a már unalmas, hosszú, véget érni nem akaró téli estéket megrövidíteni, a tél jellemző tompaságát, tunyaságát elütni. 

Mi sem jobb ennél -  gondoltam -, mint a tüzes ritmusra kapkodott lábak, a társaság és nevetés. 

A beiratkozásnál kiderült, hogy a tanfolyam, már vagy egy jó hónapja indult. Gondoltam, ez nem lehet nagy probléma, ez csak tánc. Aztán a recepciós nő megkérdezte, pedig láthatóan egyedül voltam - egyedül jött, mert ez társastánc? 

Nem kezdtem el magyarázkodni, hogy a férjem este 8 órakor fáradtan már szívesebben néz egy focimeccset.

Egy próbát megér, - mondtam magamban. Előfordult már a világtörténelem során, akár latin táncoknál a karneválokon, meg talán más bulikban is, hogy az emberek nem párban táncolnak. 

Így aztán megvettem a belépőt.

A társaság vegyes. Fiatal és korombeli.  A tízből ketten vagyunk pár nélkül, de táncolni természetesen így is tudunk.

A hétfő esti órán, - ami nekem a harmadik volt -, már jókat kacagtunk együtt az esetlenségünkön, amikor be kellett mutatni tánctudásunkat.

Egy cseppet sem bántam meg, hogy elmentem.

Gyakran fülemben cseng Betty a szép, fiatal és kedves tánctanárunk hangja ahogy számolja a salsa lépéseket: egy, két, hááá, öt, hat, hét...

Szeretetnyelv

"Szeresd úgy, hogy érezze!" Gary Chapman

Éppen az előző blogomban, amit Elfogadás címmel írtam, 
https://magyarkamargit.blogspot.hu/2017/11/elfogadas.html idéztem Ross Campbelltől a szeretet egyik törvényszerűségéről,  majd a napokban egy üzletben megakadt a szemem egy különös mélyzöld színű könyvön: Gary Chapman, Ross Campbell; Az 5 szeretetnyelv: Gyerekekre hangolva

Mindkét író pszichológus, akik nagyon egyszerűen magyarázzák el az érzelmek és  viselkedésminták közötti összefüggéseket. Rámutatnak a szeretetre, mint egy nevelési eszközre, valamint a szeretethiány okozta viselkedési problémákra. Habár ez a könyv  "gyerekekre van hangolva", de lényege a szeretetnyelv, mindenkire vonatkozik.

Chapman szerint öt szeretetnyelv létezik.
Az szeretetnyelv öt csatornája fontossági sorrend nélkül a következő:

• Elismerő szavak
• Minőségi idő
• Ajándékozás
• Szívességek
• Testi érintés

Ebből az ötből mindenkinek van egy fő szeretetnyelve, amin keresztül leginkább felfogja, megérzi a szeretetet, amin keresztül betölthető az érzelmi szükséglete.

Azt is vallja, hogy a fegyelmezés, az érett viselkedésre való nevelés egyik legjobb módja a szeretetnyelv használata, hogy  a gyermekből kiegyensúlyozott és felelősségteljes felnőtt váljon.
Fegyelmezzünk, de ne büntessünk!

Nem ért egyet azzal az új keletű felfogással, melynek lényege az engedékenység, ami szerint nincs szűkség fegyelmezésre. 

A könyv alapján jöttem rá arra, - ránézve önmagamra, családomra, szeretteimre, -  hogy általában az a személyes fő szeretetnyelvünk, amivel mi kommunikálunk mások felé.

De mi van akkor, ha gyermekünknek, társunknak más a fő szeretetnyelve?
Egyszerűen nem érkezik meg hozzá a szeretetünk, vagy legalábbis nem olyan intenzíven, ahogy azt, az ő érzelmi szükséglete megkívánja.

Na, és itt van a lényeg!

Amíg sok esetben helyes az énközpontú, kivetítés nélküli kommunikáció, ( "nekem túl hangosan szól a rádió, kérlek halkítsd le." szemben a " te olyan hangosan hallgatod a rádiót, halkítsd már le!"), addig a szeretet kifejezésének esetében kifejezetten a másik fél igényei szerinti kommunikáció a helyes.


Szeretetnyelvünk keresése egy jó önismereti tréning is. Ezt nagy mosollyal az arcomon írom, hogy miközben ezt a könyvet olvastam jöttem rá arra, hogy nekem talán elsődleges szeretetnyelvem az ajándékozás.
Emlékszem kicsi koromtól milyen örömmel töltött el, ha kaptam valami meglepetést. Nem kell nagy dolgokra gondolni, hiszen négy gyermeket neveltek szüleim, de talán éppen ezért volt olyan nagy jelentősége számomra és talán ezekből a pluszokból éreztem meg leginkább odaadó szeretetüket.

Máig szeretek apró kis ajándékokkal meglepni másokat. Csak úgy. Sőt magamat is!
Például veszek magamnak sajár örömömre virágot, valami kristály ékszert, lakásdíszt és még sorolhatnám hangulatomtól függően, s ne gondolj drága dolgokra. Ez egyben a belső gyermekkel* való törődés is.

Talán nem is rossz kihívás a karácsony előtti időszakra, ha felderítjük és feltöltjük egymás szeretettankját...

*https://magyarkamargit.blogspot.hu/2015/02/lili.html

Elfogadás

"A gyermek olyan, mint a tükör. A szeretetet nem kezdeményezni, de visszatükrözi. Ha szeretetet kap, viszonozza azt, de ha nem kap szeretetet, nincs mit visszatükrözie." Dr. Ross Campbell

November van, vagy ahogy őseink mondták: Szent András hava, őszutó, enyészet hava. Ekkorra visszavonhatatlanul megérkezik az ősz. A Nap már távol van a Földtől, nem tudja azt felmelegíteni, szárítani, ezért aztán jellemzően hideg, nyirkos, szeles az időjárás. A formaátalakító természetszellemek a köd leple alatt megváltoztatják a tájat, lassan aludni tér a természet. 

"Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik."

A természettől sokat tanulhatunk, hiszen annak részei vagyunk. Keressük vele a harmóniát!

Legjobban tesszük, ha mostantól mi is kicsit visszavonultabban élünk, több időt töltünk szemlélődéssel. Álmaink a jövőnk csírái.  Petőfi azt írja "Itt van az ősz, itt van ujra" című versében, hogy a természet télen álmodja meg tavaszt és kíván ehhez szép álmokat. 

Célszerű hát nekünk is szép álmokat szőni! Ismerjük be vágyainkat, igényeinket! Szeressük magunkat...

Ma van Halottak napja, mikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Az elmúlás, a halál csak az anyagi létre igaz. Lelki síkon öröklétről beszélünk.

Ha egy szerettünk elment, meghalt, miért ne szerethetnénk ezután is?... Sőt, van, hogy nem tudtunk szeretni valakit életében, de halála után feloldódnak a vele szembeni engesztelhetetlen érzéseink, megváltozik a kapcsolatra való rálátásunk, megbocsájtunk és már szeretettel gondolunk az illetőre. Lassan átírjuk a múltat... gyógyulunk és gyógyítjuk a kapcsolatot.

Marlon Brando "E dalra tanított anyám" című önéletrajzi regényében olvastam, hogy pszichológusával beszélgetett arról, hogy apjával való rossz viszonya mennyi lelki fájdalmat okozott neki. Aztán idősebb korára megbékélt ezzel, elfogadással lett a dolog iránt. A pszichológusa erre csak annyit mondott, hogyha ezt érzi, akkor a dolog így, már rendben van...

Aztán Jane Fonda "Eddigi életem" című regényében panaszkodik Katharine Hapburnnek apja vele való rideg viselkedése miatt, mire Hapburn nagyon bölcsen azt mondta, hogy úgy kell viszonyulnia az apjához, (egyébként mindenkinek mindenkihez) hogy az, a tőle telhető legtöbbet adta. Csak ennyije volt... 

Másutt, egy spirituális lapban pedig arról cikkeztek, hogy a szülő - gyermek (ember-ember közötti) kapcsolatban látni kell, hogy honnan érkezik az a szülő (ember). Ki tudja Ő mit kapott. Ölelték-e valaha, kapott-e melegséget, dicséretet, biztató szavakat. 

Voltak nekem is belső megoldatlan problémáim a szüleimmel, apámmal kapcsolatban, de lassan feloldottam ezeket a blokkokat, és megláttam Őket a saját szememmel. Megláttam bennük az Embert. 

Éppen a napokban történt. 

A konyhában törölgettem a ritkábban használt nagy vágódeszkámat. Jó pár évvel ezelőtt kaptam édesapámtól, az akkor talán jelentéktelennek tűnő ajándékot. Egy praktikus ajándék az apától, a már feleséggé és családanyává lett lányának.

De most hirtelen más megvilágításban láttam meg a dolgot. 

Egy APA ajándékát tartottam a kezemben. Egy olyan apáét, aki, amikor kitalálta és megcsináltatta ezt a hétköznapi tárgyat, pontosan tudta, hogy ezt akkor is fogom használni, amikor Ő már nem lesz  ezen a földi síkon és biztos volt abban, hogy amikor előveszem, akkor gondolok rá. 
Mit mondhatnék-e felismerés után? 

Szorosan magamhoz öleltem Őt. Hálatelt szívvel. Igen. A lélek halhatatlan világában...

Namaste

Forrásom

Ma van a névnapom. Virágokkal leptem meg magamat. Szeretem a virágzást magam körül. Hiszem azt a bölcsességet, miszerint ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent. Hiszem a rezonanciát, a fraktált...

Vettem szép csillagfürtöt, gyűszűvirágot, - ezt ki sem hagynám, mert erről szeretett szakmám egyik ága a drogismeret jut eszembe, ugyanis a Digitális purpurea hivatalos gyógynövény, szívgyengeség elleni szert készítenek belőle, - kasvirágot, - ami ugyan nem hivatalos, de szintén gyógynövény, immunerősítő, - és még dáliát, cipikét, tátikát.

Elültettem őket és mert holdtölte van egészen biztos vagyok benne, hogy megerednek, mert ilyenkor erős a Föld vonzása, jól befogadja a gyökereket.

Szeretek kertészkedni. A gyökereimre emlékeztet.

Mikor pár napja egy eső utáni délután a terméskő lapok között kinövő  gazat gyomláltam, az eset a gyerekkoromba repített vissza. Emlékek jutottak eszembe.

Édesapám ritkán adott házimunkát így pontosan emlékszem amikor egyszer azt a feladatot adta, hogy a járda hézagai közül szedjem ki a gyomot. Tetszett, nem tetszett, meg kellett csinálnom. Aztán egy másik alkalommal talán szénát, vagy szalmát hoztak nekünk, ami az udvaron szétszóródott és nekem össze kellett takarítanom. Amikor végeztem Ő jött és ellenőrizte.

- Még ott, meg ott söpörd össze, - mondta, majd megdicsért a rendesen elvégzett munkámért.

Igen. Az ember azzá válik, amit lát, amit hoz otthonról. Apámtól ezt kaptam...

Megkérdőjelezhetetlen volt a szava. Nagy tiszteletnek örvendett.

Voltam olyan élethelyzetben, hogy azt mondtam magamban, milyen könnyű az indiaiaknak, akik mesterük lábánál ülhetnek (guru, tanítvány), akik vezetik őket. Aztán beláttam, hogy én abban a szerencsében részesültem, hogy mesterekhez születtem, hogy rajtuk keresztül, mintegy forrásként használva Őket, önmagamban találok válaszokat. Bármilyen élethelyzetben.

Ezért nagyon hálás vagyok szüleimnek!

Namaste

Az Arany kapu

A magyar népdalok, népmesék beavató alkotások. Beavatások a lélek rejtelmeibe.
Gyermekkorom dallama a "Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske, nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta.." jut eszembe az alábbi idézet kapcsán.

"... Az itt-és-most az arany kapu. ... De csak akkor tudsz a jelenben lenni, ha nem vagy ambiciózus: ha nem akarsz mindenáron teljesíteni, ha nincs benned hatalomvágy, ha nem sóvárogsz pénz, tekintély után, még a megvilágosodás után sem, mert minden ambíció a jövőbe vezet. Csak egy ambícióktól mentes ember képes a jelenben maradni.
Annak, aki a jelenben akar maradni, nem gondolkodnia kell, hanem csak látnia - és belépni a kapun. A tapasztalás a maga idejében érkezik, azt nem lehet erőltetni." Osho

 Namaste 

Tavasz; emlékek, gondolatok

A gólya A GÓLYA

Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.

Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.

Vele töltöttem a gyermekesztendőket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérő tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.

És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.

Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére ő tesz világosságból
Szőtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenként megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér? - -

Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.

Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.

Mikor tél multával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. -

Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogy
Lovamat elérje.

Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mint
Fenyegető rémek,
A csörgő patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.

És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sürű fátyol fedi;
Jó ismerősei, barátai előtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.

Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midőn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.

Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Ő a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Igy töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjuságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.

Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom,
S kivánok szerencsés útat, ha távozol,
Legrégibb barátom!

Szalonta, 1847. június 1-10.

Petőfi Sándor verse A gólya, az egyik legkedvesebb versem.

Ezek a gyönyörű strófák gyermekkoromat idézik s mint Petőfinek, nekem is egyik kedvenc madaram a gólya.

Csak kérdezem, vajon gondolkodtál-e már azon, hogy a népszáj szerint miért éppen a gólya hozza a kisbabát?

Egyszer, egy  kirándulásunk alkalmával, gólyákkal teli ingoványos rét mellett mentünk el. Ennyi gólyát még életemben nem láttam! Ez Erdélyben történt és tudjátok-e, hogy Erdélyország más néven Tündérország.

Ekkor jött egy sugallatom: a gólyák színei. 

Piros az élet, 

Fehér a lélek, 

Fekete a  föld,
Mely szemfödél lesz.

Gyermekkoromban ilyentájt testvéreimmel felhúztuk Világjáró hétmérföldes csizmáinkat és elindultunk fogadni a tavaszt és vele a gólyamadarakat. A Világot ekkor még  a Duna, az Öreg-Duna, a fokok és kis erek szabdalta, erdők határolta szigeti táj jelentette. 

Nekünk nem is hiányzott a nagyvilág, hiszen mi itt voltunk Otthon.

Ma is szívesen látogatok haza és, ha nem is a hétmérföldes csizmában, de felkeresem a régmúltat felidéző helyeket. 

Pityuval, Katával elmegyünk gombászni, akárcsak gyerekkorunkban. Ők pontosan tudják, hol, mikor, melyik fűzfa oldalán terem a kihagyhatatlan, semmilyen más gombához sem hasonlítható gévagomba. 

Élvezem a réten sárgálló boglárkákat, a napsütéses kéklő eget a rajta cikázó fecskékkel, a finom tavasz illatot és a szél borzolta fűzfás Duna partot.
Kötődés...

A tavasz és a keresztény világ legnagyobb ünnepe, húsvét közeleg. Nagyhét van. 

Idén legidősebb testvérem, Árpi és felesége látogatnak el hozzánk.

Ritka vendégek. Különös gonddal készülök. 

Fejemben már összeállt az ünnepi menü, be is szereztem már a hozzávalókat.

Tudatosítottam a  bevásárló körutamon, hogy nem rohanok, miért is állok sorban, mi az, amiért türelmesen várakozom, hogy kiszolgáljanak.

Tudom, a szeretet az az erő, amiből merítek, így minden szépen és jól  sikerül.

A húsvét az odaadás ünnepe. 

Ne feledkezzünk meg Jézus utolsó szavairól: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet."

Kívánom mindnyájatoknak, hogy legyetek együtt  szeretteitekkel!
Legyen köztetek Krisztusi szeretet!

Legyen a napsütéstől, a friss tavaszi széltől, vidámságtól üdítő, a gyermekek kacajától pedig hangos a húsvét ünnepe!

És még egy apró kis vallomás. Nem feledkeztem meg belsőgyermekemről sem.      
A fészekben lapul majd Lilinek is egy kis csokinyuszi.

http://www.szepi.hu/irodalom/vallas/tima/tima_349c.html

Lili

Mottó: 

"A gyerek minden, ami elhagyott, védtelen és ugyanakkor Istenien hatalmas." Carl Gustav Jung

Alig pár éve történt, hogy egyszer megjelent álmomban. Igazán törékeny kis lélek volt. Csak ennyit mondott: "Lili vagyok". Valami finom gyengédség lengte be ezt a találkozást. Magamhoz öleltem és megígértem neki, hogy soha nem hagyom magára. 

C. G. Jung azt mondja, hogy az álomban kapott szellemi üzeneteket ébredés után tisztán értjük és ezeknek gyógyító erejük van...

Mikor felébredtem, azonnal az álmom jutott eszembe. Tudtam, éreztem, hogy Lili az én belső gyermekem, egykori gyermeki énem. Hát, hogy is hagyhatnám magára!!

Sok felnőttben sír, segítségért kiált a megsebzett belső gyermek. 

Ha valaki gyermekkorában nem kapott kellő biztatást, támogatást, felnőttként tudattalanul is várja, hogy valaki megfogja a kezét és segítse. Sok esetben segítség gyanánt valamilyen pótcselekvést választ, mint például a dohányzást, túlzott evést, -ivást.

Lelkünk mélyén örökké azt a szeretetet, odafigyelést, törődést keressük, amit nem kaptunk meg gyermekként. Gyakran azért nem, mert dolgoztak szüleink. Sokat, értünk...

Felnövünk, testünk felnőtté válik, de belül a gyermekkor teljesítetlenül maradt vágyai, érzései megkötik lelkünket. Nem tudunk igazi önmagunk lenni.

Sok esetben előfordul, hogy a szeretet kinyilvánítása félrecsúszik. A sors és az élet fájdalmai miatt, a lelki hiány miatt sebeket ejtünk éppen saját gyermekeinken. 

Ez alól senki sem kivétel.

Persze ettől még később, lélekben gyógyultan nagyon elfogadó, szeretetteljes és odaadó felnőtté válhatunk. Kijavíthatjuk hibáinkat.

De ki is az a belső gyermek? 

Egy lélekrészünk, az az énünk akik gyermekként voltunk.  Minden, amit akkor tapasztaltunk, megéltünk, az bennünk él.

Ez az ártatlan, tiszta gyermeki énünk adja a kreativitásunkat, játékosságunkat, spontaneitásunkat. 

A belső gyermek az, aki képes játszani, alkotni, örülni, szeretni, szomorkodni, érezni. Ő az, aki összeköt bennünket spirituális lényünkkel.

Ha ez a gyermek elégedett, boldog, energiánk szabadon szárnyal, békében élünk. Nincsenek problémáink, csak megoldandó feladatok.

Azonban a sebzett belső gyermek által hajlamosak vagyunk elfojtani érzéseinket. Addig, amíg a belső gyermek nincs meggyógyítva, összezavarja belső életünket. Hatására újra és újra ugyanazokat a hibákat követjük el. Mikor konfliktusba kerülünk, a gyermeki én félelme, sértettsége, dacossága irányítja viselkedésünket.  

Ezért fontos a belső gyermek gyógyítása.

Ne gondold, hogy ez csak drága tanfolyamokon végezhető. 

Ha úgy érzed, hogy a lelked kiált, vonulj el pár órára magányodba. Menj vissza ez idő alatt a múltba és éld át a régi eseményeket. Figyeld mi okozott fájdalmat, hol érzed a testedben ennek a nyomait. Testünk egyértelműen jelez.

Ha kell könnyezz, légy dühös, bocsáss meg, akár magadnak, vagy másnak. Ezzel szépen elengeded a régi energiákat.  

Esténként lefekvés után lélekben beszélgess el vele. Kérdezd meg mi fáj neki, mi okoz örömöt. Öleld magadhoz. Kérdezd meg a nemét, ezáltal magyarázatot kaphatsz férfiként lányos, vagy nőként fiús szokásaidra...

Vagy képzeletben rakj egy hatalmas máglyát egy kedvelt helyeden, például folyó, tenger vagy tó parton. Ülj le elé és lélegezd ki, öntsd ki, vagy pakold ki magadból a fájdalmas élményeket. Képzeld el, hogy elégeted ezeket a lángokban. Majd, mikor elégett minden rossz érzés, képzeletben a szeretet rózsaszínű lángját tedd a szívedbe. 

Az is megoldás lehet, hogy leírod a fájdalmas élményedet, majd elégeted, így engeded el a régi mintát.

Induljunk el az úton! Csak biztatni tudlak. Gyerünk, gyakoroljunk, gyógyuljunk!

Olvass témába vágó cikkeket, oldalakat! A segítség megérkezik. 

A spiritualitás útján járók ismerik Matri Vani bölcsességét:  

"Az igazság maga fogja minden úton-módon segíteni azt, aki elindult az igazságot megkeresni."

Mert, amit keresel, az is keres téged...

Segítségért kiált a megsebzett belső gyermek. 

Forrás:

http://www.divali.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=35

 https://www.facebook.com/FaceFMRadio/photos/a.170635152987479.51613.166677890049872/519793238071667/?type=1&theater

Épflinsláfrok

A szokásos telefonbeszélgetésünk alatt megemlítettem a 89. évében lévő édesanyámnak, hogy almáspalacsintát sütök vacsorára. Mire Ő: áááááá épflinsláfrok, ómamám mindig így mondta, alma pongyolában. Így svábosan épfl. Ahh, már el is felejtettem mindent.

-Nem, nem felejtettél el  mindent, hiszen épp most osztottad meg velem egy gyermekkori emlékedet- válaszoltam.

Nagyon szeretem ezeket a perceket. Ilyen élményekkel - mert ez élmény nekem - kötődöm a gyökereimhez.

Korán elkerültem a családi házból, alig tizennégy évesen. A családom, szeretteim fizikai hiányát megtanultam lelkiekben pótolni. 

Nevetnek a gyermekeim mikor azt mondom celler a zeller helyett, vagy kájzersmárrni, a császármorzsa helyett és eszcájgot teszek az asztalra. 

Valójában ez a mostani  beszélgetés édesanyámmal világított rá, hogy így kötődöm gyermekkoromhoz és szeretteimhez, akik közül bizony sokan már elmentek. 

Mondják, el kell engedni halottainkat. Én azt mondom nem elengedni kell Őket, hanem elengedni a fájdalmat amit elvesztésük okoz. 

Nos, ezt én úgy teszem meg, hogy a mindennapi életem részévé teszem Őket. 

Nem, egyáltalán nem tudatosan történt ez, inkább csak LÉLEK-ből vezérelve.
Kőrbe nézek a lakásomban, házam körül, lelkemben, szellemiségemben és Ők mind velem vannak, megszólítanak. 

Megszólítanak egy-egy tárgy, vagy felbukkanó emlék formájában.
Olyankor egymásra mosolygunk a határtalanságban.

Almáspalacsinta, vagy ahogy dédnagyanyám mondta épflinsláfrok,

(Äpfel in Schlafrock), alma pongyolában.

Recept: készítek egy kicsit sűrűbb palacsintatésztát, eggyel több tojást használok, mint egyébként. A fehérjéket felverem. Két almát a tésztához reszelek, majd beleteszem a felvert fehérjéket. Kicsit bővebb olajban sütöm ki és kisebbeket készítek, mint a normál palacsinta.  Megszórom egy gondolatnyi fahéjas-porcukorral, általam készített kajszi-, vagy málnalekvárral tálalom. (Dorka lányom szerint, egy igazi anyuka nyáron befőz kajszi- és málnalekvárt.)