A kapun túl

Úgy tartják az álom átjáró más világokba.  Ekkor a lélek elhagyva a fizikai testet (de egy ezüst fényköteggel megtartva a kapcsolatot,) eljuthat ezekre a helyekre, találkozhat más létezőkkel, emberekkel.

Soha ilyen szeretetteli érzéssel nem öleltem édesapámat, mint ebben a rövidke álmomban, ahol Ő kijött a családi házunkból, majd kilépett a kapun és csak ott állt. Én is kiléptem, odamentem hozzá, és valami megmondhatatlan, felé soha meg nem élt, édes szeretettel pusziltam meg arcát. 

Felébredtem. Percekig az álom hatása alatt voltam. 

A múlt átírható,... lélekben nincs idő. 

Az álom pontos üzenetére azonban csak este lettem tudatos, amikor elcsendesedve a nap dolgain merengtem, s eszembe jutott Wichmann Tamás*. Valahonnan a tudatomban megjelent a Szív Szútra mantrája:

OM GATE GATE PARAGATE PARASZAMGATE BODI SZOHA

A Szív Szútrából:

... a Transzcendens Fölismerés nagy mantráját, a szellemi látás mélységes mantráját, e felülmúlhatatlan igét, e páratlan mantrát, e minden szenvedést csillapító, igaz - mert minden hamistól mentes - Transzcendens Fölismerésben kinyilatkoztatott igét... 

Om gaté gaté paragaté paraszamgaté bódhi szváhá

Ez a buddhista Szív, vagy Kapu mantra. 

Jelentése szabad fordításban: 

A kapun túl (a szívemen keresztül) teljesen átmegyek a megvilágosodásba, Buddha, áldj meg engem!

https://www.youtube.com/watch?v=LwGcclCY9mU

Álmomban apám kiment a házból, ami a testet jelenti, (meghalt) majd kilépett, átment a kapun.
A szíven át  találkoztunk, a lélek birodalmában. Nem most először...

*Régen nem hallottam erről a nagyszerű emberről, legendáról Wichmann Tamásról**, aki a Nemzeti Színházban rendezett Év Sportolója Gálán  MÚOSZ - MOB - életműdíjat kapott.

Nem régen, a róla készült dokumentumfilm (Magyar lapát) bemutatóján beszélt nyílt őszinteséggel gyógyíthatatlan betegségéről és a várt, fájdalmaitól megváltó halálról.

- Ott a sötét vár rám, a végtelen sötétség... Nincs mennyország, túlvilág, annyit kaptunk a sorstól, amennyi itt, a Földön jutott nekünk. Ezt kell, kellett tartalommal, élményekkel, felejthetetlen pillanatokkal megtölteni, és akkor könnyebb a búcsú. - válaszolta a riporternek arra a kérdésére, hogy hisz-e a túlvilágban, van-e remény, megnyugvás, hogy odaát valami egészen más várja.

Igazán elgondolkodtatóvá tett a cikk, miután elolvastam.  Ez az egykor jóképű, őserőtől duzzadó, hihetetlen teljesítményekre képes ember, - s mert sikerei a Dunához volt köthető, - különösen kedves volt nekem.

Egy Ikon volt számomra.

Azon töprengtem, vajon nem volt nagyanyja, aki, mikor még kisfiú volt, este összezárta volna a tenyerét egy, a Magasságoshoz szóló ima, fohász erejéig? Tudom  az "átkosban" a szülők keményen dolgoztak, s a rendszer leszoktatta őket a meghitt beszélgetésekről, főleg az imáról!

A komcsi idők ateizmusa, lelketlensége így üthette fel a fejét.
De a nagyanyák ez felett álltak. Az idősödő ember ösztönösen keresi a kapcsolatot Istennel, ez a nőkre hatványozottan igaz. Szóval ezen gondolkodtam, mitől lett ilyen materialista, ilyen lelkét vesztett ez az ember. Talán még gyermekkori súlyos balesete óta nem békült ki Istenével?

A kommunizmus egyik legnagyobb bűne a lelketlenné vált ember. Hogy az emberek elvesztették hitüket, a Teremtővel való egységüket. Azt hiszik, életük végén egy sötét koporsóba zárják őket, aztán az enyészeté lesznek. Ebben a tudatállapotban valóban van mit félni a haláltól. 

Sötétség és férgek!
Minden együttérzésem ezek felé az emberek felé, mert hiszem, tudom, hogy a testbe zárt lélek a halállal felszabadul.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan édesanyám, nagyanyám, nagynéném voltak, akik gyermekként esténként összezárták két kis tenyeremet egy "Én istenem, Jó Istenem..." imához, s hogy elvezettek  Máriához, Jézushoz.

Áldott vagyok, mert apám által hitem túllépett a templomok kőfalain...

**https://hu.wikipedia.org/wiki/Wichmann_Tam%C3%A1s

  https://magyarkamargit.blogspot.com/2016/01/kontroll-nelkul-v.html

Az elméről

Mottó: Bizonyos gondolatok olyanok, mint az imádság. Vannak pillanatok, amelyekben - akármilyen a testtartásunk - a lélek térdre borul.  Victor Hugo

"Hajthatatlan vággyal a nektár felé vezérelve, a pillangó egyik virágról a másikra repül. Amikor rátalál egyre, amely az édes kincset rejti, akkor finoman leszáll, és mialatt üdvözülten élvezi a nektárt, teljesen mozdulatlanná válik. Hasonlóan, a mi nyugtalan elménk is olyan, mint a csapkodó pillangó, ide-oda száll a folytonos törekvésben, hogy megtalálja a boldogság és béke édességét - mi azonban csak akkor fogjuk élvezni az isteni nektárt, ha a meditációban és az imában elmerülünk, elménk elcsendesül és megnyugszik.

Az ima és meditáció az elméddel foglalkozik: cseréld le a gondolkodási módod és az életed is megváltozik. Emlékezz, az elme nem más, mint a gondolatok áramlása. Ezért rendíthetetlen elhatározással állítsd: "Megváltoztatom ezt az áramlást."

Ahogy már tudod, sok folyónk szennyezett, Ki szennyezte be? Isten gyönyörű folyókat teremtett, de mi beszennyeztük azokat. A gondolatok az elménkben úgy folynak, akárcsak a folyók. Annak ellenére, hogy a gondolatok folyóját beszennyeztük, ellenőrizhetjük és kontroll alatt tarthatjuk azokat. az ima és a meditáció azok az eszközök, amelyekkel ellenőrizhetjük az elme szennyeződését, átváltoztatva egy békés, szerető elmévé - egy virágzó, gyönyörű elmévé. Ilyen állapotban az életünk békéssé, szeretettel telivé és teljessé válik."   Paramahamsa Prajnanananda

"Bárcsak megtölthetnék egy vizes üveget a csend Gangesz vízével, és elküldhetném neked, hogy belenézz és megtudd, milyen a csend! De attól tartok, lehetetlen, mert a vizes edény, amelyben a gangeszi csend folyik, amelyben a himalájai csend fakad, amelyben az óceáni csend honol, az a vizes edény, a teljesség borának kelyhe csak benned található. Te vagy az, amit az ősi risik szómával töltött Kalasának hívnak, akit a béke fénye tölt el, az a szívet, elmét, érzekszerveket hűsítő fényes holdsugár, mely mindenkit lecsendesít.” (Szvámi Véda)

Somogyvámoson

Anakronisztikus volt látni a dombról a két fehér ökör húzta szekeret, ahogy lassan, komótosan haladtak a völgyben. Volt ebben a képben számomra valami időtlenség...

Somogyvámoson voltam egy jógatáborban, a  Rádhé Resortban, a Krisna völgy mellett. 

Itt, mintha megállt volna az idő. Valóban érezhető békesség és csend honolt az egész tájon.

A szabad órákban az üdülőhely medencéje mellett napoztam. A vízben rendszerint az itt nyaraló tizenéves fiúk és apáik pólóztak. Közben semmi a másutt megszokott agresszió, anyázás, semmi durvaság.  Volt konfliktus helyzet, mert egy fiú szó nélkül beállt erősíteni az egyik csapatot, és gólt szereztek ez idő alatt. Békésen megbeszélték a dolgokat. 
Krisnások.

De vajon mitől mások, mitől ilyen békések?  

Pedig ők is ennek a társadalomnak a tagjai, köztünk élnek. Csak egy kicsit másként...

Nos, a magyarázat az elme uralása.

Így ír erről a Kriya jóga mestere:

"...Alakítsd át az elmédet meditáción és imán keresztül, ezzel életed is átalakul.

Ahogy már tudod, sok folyónk szennyezett. Ki szennyezte be? Isten gyönyörű folyókat teremtett, de mi beszennyeztük azokat. A gondolatok az elménkben úgy folynak, akárcsak a folyók. Annak ellenére, hogy a gondolatok folyóját beszennyeztük, ellenőrizhetjük és kontroll alatt tarthatjuk azokat. Az ima és a meditáció azok az eszközök, amelyekkel ellenőrizhetjük az elme szennyeződését, átváltoztatva egy békés, szerető elmévé - egy virágzó, gyönyörű elmévé. Ilyen állapotban az életünk békéssé, szeretettel telivé és teljessé válik. 

Az ima és meditáció az elméddel foglalkozik: cseréld le a gondolkodási módod és az életed is megváltozik. Emlékezz, az elme nem más, mint a gondolatok áramlása. Ezért rendíthetetlen elhatározással állítsd: "Megváltoztatom ezt az áramlást."

Hajthatatlan vággyal a nektár felé vezérelve, a pillangó egyik virágról a másikra repül. Amikor rátalál egyre, amely az édes kincset rejti, akkor finoman leszáll, és mialatt üdvözülten élvezi a nektárt, teljesen mozdulatlanná válik. Hasonlóan, a mi nyugtalan elménk is olyan, mint a csapkodó pillangó, ide-oda száll a folytonos törekvésben, hogy megtalálja a boldogság és béke édességét - mi azonban csak akkor fogjuk élvezni az isteni nektárt, ha a meditációban és az imában elmerülünk, elménk elcsendesül és megnyugszik..."      Paramahamsa Prajnanananda            

Namaste                                                                          

Kontroll nélkül

"Autentikusnak lenni annyi, mint őszintének lenni önmagadhoz és a világhoz.

Az autentikus részed karizmatikus és elragadó. Amikor autentikus vagy és megtanulsz igazán beleszeretni saját magadba, mindenkit le fog nyűgözni a belőled áradó egyediség, lélekfény és tisztaság."  Osho

Napköszöntés

Vasárnap egy gong meditációval egybekötött előadáson voltam. Az előadás világok, vagy más szóval dimenziók közötti átjárókról szólt az előadó mexikói tapasztalatai, élményei alapján. 

Arról mesélt, hogy Mexikó déli részén élő népcsoportok között még él a hagyomány, hogy az év bizonyos szakában zarándoklatra mennek a családok, vagy csak magányosan az emberek a Peyote kaktusz földjére, ahol szertartások, áldozat bemutatások után "levadásszák" és elfogyasztják a szent peyotot, ami megnyitja számukra Nierikát, a fénykaput és így kapcsolódnak szentségükkel a szertartásvezetők, sámánok jelenlétében, akik tisztán tartják a teret az "utazóknak". Segítik a föl és vissza utat a szellemi utazáshoz. Hitük szerint ez a szellemi kapcsolódás adja a megtartó erejét ennek a népcsoportnak.

Milyen érdekes, hogy éppen most pünkösd, a szentlélek eljövetelének ünnepe előtt hallgattam ezt az előadást és csak tudatosítottam magamban, hogy nekünk magyaroknak is van egy népcsoportunk, a katolikus csángók, akik innen 800-900 km-re határokkal elszakítva tőlünk szintén minden évben zarándoklatra mennek. Zarándoklatra mennek a megmaradásunkért. A magyarnak való megmaradásunkért. A Csíksomlyói Szűz Máriához. 

A búcsú éjjelén virrasztanak a kegytemplomban, majd vasárnap hajnalban elindulnak a Somlyóra napköszöntésre, hogy találkozzanak a Szentlélekkel. Az újjászületést jelképező felkelő Nap energiaminősége lelkileg és szellemileg megerősíti őket.

Ma már persze Csíksomlyón a világ minden részéről összegyűlnek a megmaradásunkért zarándokló magyarok, nem csak a katolikus csángók és csikiek.

Habár tudnunk kell, hogy bármikor és bárhol köszönthetjük a felkelő Napban a Szentlelket, a Teremtőt, de a szent helyek és a csoport ereje mindig megsokszorozza az erőket. Ezért is javasolom minden magyarnak, hogy legalább egyszer tapasztalja meg a Csíksomlyói búcsú szakralitását. 

Legyen ez egy lelki beavatás!

Vegyüljön el a csiki és csángó magyarok között a több százezres gyülekezetben és csak figyelje, ahogy Ők ünnepelnek. Nézze végig, ahogy a keresztaljak bevonulnak a Kis-Somlyón át a nyeregbe, hallgassa azt a szép, ízes magyar beszédet, nézze a szép népviseletet, másutt az igencsak megkopott ruhát. Figyelje, ahogy a sok-sok kilométer gyaloglástól vízhólyagosra vált talpukat meghűtik az emberek a földön. Kérdezze meg, miért van fűzfavessző a kezükben, fogjon meg egy dolgos, kérges tenyeret, mikor a szertartás ott tart, hogy a béke jelével köszönteni kell EGY-MÁS-t. Isten mását egymás arcában. Látni kell a fáradt gyermekekkel való szép beszédet, hogy legyenek kitartóak, mert a Szűzanya várja őket a hegyen...

Látni kell hitüket!

Ezután nem ugyanaz az ember érkezik haza...

Értsük a Nap jelentését a létezésben, az életünkben. 

Két kis, ihletetten született Nap versemet osztom meg veletek.

Az első egy nagyon nyugodt, tiszta, szattvikus időpontban, hajnalban ébredésem után született, jelent meg a tudatomban. Magam is rendkívül elcsodálkoztam a nagy igazságon, ami ebben megfogalmazódott, a feltétel nélküli szereteten.

                                                                             Vagyok, aki vagyok
                                                     Mint ősapám Ménrót Istenként tisztelem a Napot,
                                      Ki minden reggel, mikor felkel, hogy szeretjük-e nem kérdi tőlünk,
                                                      De áldó sugara nélkül mivé válna Földünk?

A másik, mára mantrámmá vált gondolatom egy napsütötte délután, a munkahelyem teraszán ülve született.

                                                                    Ülök a ragyogó napsugárban,
                                                             Gondolkodom ki is vagyok valójában.
                                                                     Érzem a Fénytől áthatottan,
                                                                            Vagyok Aki Vagyok
                                                                               S örökké voltam...

Aztán megjelenik emlékeim között egy alig 18 éves lány, aki a bólyi sajtüzem laborgyakornokaként egy hajnalban (ekkor érkeztek az első bevizsgálandó tejes tartálykocsik) titokban kiment az üzem hátsó udvarára és ott felmászott a vagy húsz - harminc méteres téglakémény létráján, hogy lássa a felkelő Napot. 

Alázatosan kérdezem magamtól, milyen kontroll nélküli tudatosság vezetett...?

Namaste

" ...menekült voltam és ti befogadtatok."

Egy Ramana Maharshi gondolat jut eszembe: Az ima nem a szavak általi. Az ima a szívből jövő, a Szívvel való eggyé olvadás. Egy kegyelmi állapot.

"Egy művészettörténeti könyvben találok rá egy érdekes fametszetre az 1500 körüli évekből, amely a Szent Család Egyiptomból való hazatérését mutatja be. Ne gondoljunk hagyományos ábrázolásra, sivatagi tájra, szamarat vezető Szent Józsefre vagy szamárháton ülő Máriára! Az alkotót egyáltalán nem zavarta, hogy az Egyiptom és a galileai Názáret közti távolság gyalogosan, szárazföldön bejárható, mert ő úgy képzelte, hogy a Szent Család egy kisebb vitorlás hajón, egy egyszerű bárkán utazik hazafelé. Szívderítő látvány a fedélzeten szundikáló Szent József, a talán imádkozó Mária, az árbockosárhoz felmászó angyalok és a hajókötélbe kapaszkodó Jézus, aki kicsiny gyermekként kezével az útirányt mutatja vagy talán az égre mutat. A tenger nyugodt, a szél sem fúj, a vitorlák felcsavarva. A Szent Család tagjain kívül egyetlen ember sincs a hajón, nincsenek utasok, nincsenek matrózok és hajóslegények, de még kapitány, kormányos sincs. De akkor kié ez a hajó? Talán Szent József olyannyira meggazdagodott a munkájából, hogy saját hajót vett, amivel aztán évek múlva hazatérhetett családjával? Aligha. És ki kormányozza, ki vezeti ezt a hajót? A középkori alkotó talán egy hajós vagy hajóval többször utazó személy lehetett, aki feltehetően azt akarta sejtetni, hogy az események, az Egyiptomba való menekülés és az onnan való hazatérés hátterében az isteni gondviselés áll. A kis Jézus, Mária és József angyalok kíséretében oda utaznak, ahová a gondviselés vezeti őket.
A világsajtó képei villannak be az elmúlt hónapokból. Az egyiken egy katonai járőrhajó személyzete menti a tengeren lélekvesztővel átkelni akarókat. Egy másikon szögesdróttal körülvett menekülttáborban sorsukat tétlenül váró emberek. Egy harmadikon kamionra felkapaszkodó emberek, akiknek minden vagyona belefér egy kis hátizsákba. A következőn takaróval letakart kisgyermekek. Mintha csak aludnának. Ők már örökre alszanak, mert nem tudtak elmenekülni a háború elől. Szívszorító látvány. Bárcsak mindenki el tudna menekülni az életét fenyegető veszély elől! Bárcsak minden hazáját elhagyóra úgy tekintene mindenki, mint menekültre, és nem mint potyautasra, a szociális háló haszonélvezőjére vagy illegális bevándorlóra! Napjainkban Szent Józsefnek embercsempészeket kellene lefizetnie, hogy betonfalak alatti titkos alagutakon és átvágott szögesdrótkerítéseken át menekülhessen Máriával és a kis Jézussal. Egykor nekik is menekülniük kellett a gyilkos emberi szándék elől, mert életüket veszély fenyegette. Az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy egy távoli földön, idegen országban menedékre találtak és évek múlva visszatérhettek saját hazájukba. Bárcsak napjaink menekültjei is biztonságos helyre találnának! Bárcsak jószándékú befogadókra találnának! Bárcsak biztonságot, nyugalmat találnának a menekülő családok! Bárcsak béke volna mindenütt a világban, hogy senkinek se kelljen elhagynia hazáját! Bárcsak mindenki megértené az irgalmasság üzenetét és jócselekedetnek tekintené a vándorlók és menekültek befogadását! Bárcsak az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok és a betegek mellett a menekültekben is felismernénk Krisztus arcát! Bárcsak nekünk is mondhatná Krisztus a végső ítéleten: Jöjjetek és vegyétek birtokba a nektek készített országot! Mert menekült voltam és ti befogadtatok.  

Imádság: 

Urunk, Jézusunk, aki magad is családban születtél és éltél, hozzád fordulunk a családokért. Mutasd meg az igazi családi boldogságra vezető utat a fiataloknak! Segítsd az édesanyákat és a feleségeket, hogy édesanyád, Mária példáját kövessék az áldozatokat vállaló szeretet mindennapi megélésében! Segítsd az édesapákat és a férjeket, hogy védőszentjüknek és példaképüknek tekintsék Szent Józsefet, aki szeretettel és hűséggel gondoskodott családjáról. Tanítsd engedelmességre a gyermekeket szüleik iránt! Add, hogy minden család otthonra leljen és békében éljen!"

© Horváth István Sándor

Ámen

Foto: http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=1482