Előző bejegyzésem reggelén, ami október hatodikán volt, a naptárra nézve rögtön az Aradi vértanúk jutottak eszembe. Magamban meg is jegyeztem, hogy a nagy nemzeti emléknapok kitörölhetetlenek a mi nemzedékünk tudatából. (A későbbi korosztályról már nem tudok nyilatkozni.)
Szóval, megemlékeztem magamban róluk.
Nem gondoltam egyebet írni, akár ennek kapcsán is, mint amit olvashattatok: a magyarság melegszívűségét, kulturális értékeit, valamint hazánk kifosztottságát.
Most mégis le kell írnom az 1848-49-es szabadságharcunk legnagyobbjainak neveit, azért, hogy rámutassak a neveik alapján, hogy ez az ország, ez a nemzet, a Kárpát medence mindig is befogadó volt. Hogy nem a beszélt nyelv, vagy név alapján ítéltetett, hogy ki a magyar.
A szív döntötte el.
Magyar az, aki magyarnak vallja magát.
Nagyon is hiteles tőlem ez a kijelentés, hiszen édesanyám családját Fekete-erdő vidékéről (Schwarzwald) Mária Terézia telepítette be, sok más német családdal együtt; és ómamám elbeszéléseiből tudom, hogy magyarnak vallották magukat, akként éltek és éreztek.
Hát lássuk nagyjaink neveit, és lássuk emberi nagyságukat az 1849 október hatodikán Aradon, utolsó szó jogán tett kijelentéseik alapján.
 |
| Barabás Miklós litográfiája |
Lázár Vilmos:
Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa?
Krisztus keresztje tövében érett apostollá, az apostolok lelke,
És bitófák tövében kell forradalmárrá érni,
A magyar lelkeknek.
Schweidel József:
A mai világ, a sátán világa,
Ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár.
Csak az igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el,
Ezt az átkozott, meghasonlott világot.
Aulich Lajos:
Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam.
És halálommal is szolgálni fogok.
Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom
Megértik ezt a szolgálatot.
Vécsey Károly:
Isten adta a szívet, lelket nekem,
Amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.
Nagy-Sándor József:
De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni,
Ha semmit sem tettem volna az életemben!
Alázatosan borulok Istenem elé,
Hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.
Damjanich János:
Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.
Pöltenberg Ernő:
Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.
Török Ignác:
Nem sokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok.
Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.
Knézich Károly:
Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok.
Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.
Leiningen-Westerburg Károly:
A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.
Láhner György:
Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon!
És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.
Dessewffy Arisztid:
Tegnap hősök kellettek, ma mártírok,
Így parancsolja ezt hazám szolgálata.
Kiss Ernő:
Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e?
Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett,
Hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
Azt olvastam valahol, hogy az orosz lélek, olyan mint a Volga folyó, hatalmas, széles és nyugodt.
Fogalmazódik bennem, hogy milyen is a magyar lélek... az égi lánghoz biztos közel van.
Kárpátia: Az utolsó szó jogán https://www.youtube.com/watch?v=zx-J-35gPjA
