Leültem a nappaliban az íróasztalhoz, - ahhoz az ónémet íróasztalhoz, melyet még ópapától örököltem, - hogy írjak az általam legújabban olvasott könyvről, az indigó szülöttekről.
Ha írok általában elvonulok a szobám csendjébe, de most egyedül vagyok itthon, a gép is itt volt, így maradtam.
Míg vártam, hogy bekapcsoljon a laptopom, felnéztem a velem szemben lévő falra, oda ahol anyai felmenőim fényképei vannak. Felnéztem és üknagymamám kötényén megakadt a szemem.
![]() |
Úgy fotóztam, hogy az ükmamám aurájában tükröződöm Együtt vagyunk. |

Én ezt a kötényt ismerem! Ott volt ómamám szobájában egy széken összehajtogatva ülőpárnaként. Mindig vonzotta a szememet ez a szőttes, mert csodálatosak voltak a színei. Érezhetően gyapjúból készült, mert, ahogy ráültem, mindig kicsit "szúrós" volt.
Miután meghalt a mamám, egyszer csak magammal hoztam ezt a nélküle már üressé vált szobából.
Miután meghalt a mamám, egyszer csak magammal hoztam ezt a nélküle már üressé vált szobából.
Emlékszem, ráterítettem a nappalinkban lévő márvány asztallapra. Olyan dizájnos volt. Látszott rajta, hogy egykoron igényes darab volt, és én nagyra becsülöm a kézművességet.
Sohasem kérdeztem meg ómamámat, honnan és miért van az a szőttes ott a székén, de most, 26 évvel az Ő halála után pontosan tudom a választ.
Így működöm én is. Itt van anyám egykori gyúródeszkája, déd- és még talán ükanyám konyhai eszközei, ómamám kenyérkovászos tálkája.
![]() |
Igaz, csak díszként a falra akasztva. De velem vannak! |
Ja és az indigó jelenség!? Megírom azt is.
Üdv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése